Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)

A kötelmek tartalma. A szolgáltatás tárgya. Kamat. 153 íelebbezési bíróság felperesnek a külön perelt kamat iránti követe­lését jogszabály megsértése nélkül utasitotta el. (A m. kir. Curia felülvizsgálati tanácsa 1904 április 8. 683/1903. I. G. sz. a.) 402. Anyagi jogszabályaink szerint a töke törlesztésének ténye, a mennyiben a tőke törlesztéséről tanúskodó okiratban a járu­lékokra vonatkozó igény kifejezetten fenn nem tartatott, annak a jog vélelemnek enged helyet, hogy a tőke járulékai is törlesztvék. (Curia 1904 szeptember 20. 3700.) 403. Az, hogy későbbi kamatok fizettettek, vélelmet állapit meg a mellett, hogy a korábbi kamatok is ki vannak fizetve. Ezzel szemben a követelő felperest terheli a bizonyitás és a régi kama­tokról kiállitott okirat birtoka magában véve a ki nem fizetés mellett bizonyitékul nem szolgál. A m. kir. Curia: Megváltoztatandó volt ' az alsóbirósági Ítéletnek az alperesek marasztalását tartalmazó felebbezett rendel­kezése, mert a másodbiróság ítéletének indokolásában helyesen ki­fejtettek alapján a kir. Curia szintén bizonyítottnak fogadta el azt, hogy a felperes 7200 forintot tevő tőkekövetelése után, az 1895. és ezt követő évekre lejárt kamatok kifizettettek s helyesnek fogadta el a másodbiróságnak azt az álláspontját, hogy eme bizonyított tényből folyóan jogvélelem áll fenn arra nézve, hogy alperesek jog­előde az 1895. evet megelőzően lejárt kamatot is megfizette a fel­peresnek és hogy ezzel szemben felperest terhelte a bizonyitás köte­lezettsége arra nézve, hogy a kereseti követelés fennáll. Minthogy pedig az a puszta tény, hogy az alperesek jogelőde által aláirt 1894. évi február 2-án kiállitott A) alatti okirat, mely­nek eredetére nézve felperes kifejezetten beismerte, hogy a kérdés­ben forgó 7200 frt tőkekövetelés után elébb lejárt kamatról lett ki­állítva, a felperes birtokában van, egymagában nem fogadható el valószínűsítő adatként arra nézve, hogy a keresetbe vett kamat­követelés, daczára, hogy később esedékes kamatok törlesztve lettek, nem fizettetett ki, felperesnek az egyoldalú főeskü meg nem ítél­hető : ezeknél fogva mindkét alsóbirósági ítélet megváltoztatásával, felperest a keresettel feltétlenül elutasítani kellett. (1904 november 22-én 6046/1903.) 404. Az adóslevélben kikötött kártalanítási dij az adósnak csak esetleges és nem a tőke után időszakonként visszatérőleg és nem feltétlenül fizetendő tartozása, erre nézve tehát az 1877: VIII. t.-cz. 3. §-a alkalmazást nem nyerhetvén, a korlátolás telekkönyvi bejegyzésének helye nincs. A másodbiróság végzésének a korlátozást illető rendelkezése azonban megváltoztatandó és a korlátozásnak tkvi kitüntetése mel­lőzendő volt, mert az adóslevélben kikötött kártalanítási dij az adósnak csak esetleges és nem a tőke után időszakonként vissza­térőleg és nem feltétlenül fizetendő tartozása, erre nézve tehát az

Next

/
Thumbnails
Contents