Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIX. kötet 1913,1914 (Budapest, 1915)

ELŐSZÓ A VI. KÖTETHEZ. A jogászközönségnek hasznos szolgálatot vélünk teljesíteni, a midőn a kir. Curia polgári felülvizsgálati tanács legújabb határozatainak gyűjte­ményét közrebocsátjuk. Reménylhető, hogy rövid idő választ el attól az általános óhaj való­sításától, hogy az új polgári perrendtartás megalkottatni s ezzel a szóbeliség és közvetlenség elve az egész vonalon, vagyis nemcsak a sommás, hanem az eddigi rendes perekben is érvényre fog jutni. Ha a kir. Curia polgári felülvizsgálati tanácsa határozatainak rend­szeres gyűjtemény alakjában való közzétételének főczélja ezentúl is az lesz, hogy az 1893 : XVIII. t.-czikkben foglalt sommás eljárásban lefektetett új perjogi elvek a curiai gyakorlat alapján könnyebben megórthetők legyenek és az egyes curiai határozatokban kifejezésre jutott, úgy az eljárásra, mint az anyagi jogra vonatkozó döntések a jogkereső feleknek, a gyakorló ügy­védeknek és a bíráknak tájékozásul szolgáljanak, úgy kétségtelen, hogy e határozatoknak gyűjteménye hivatva lesz arra is, hogy az összes perekre terjedően alkotandó új törvényre való átmenetet előkészítse, minthogy a köztudomás szerint az új törvény tervezete az 1893: XVIII. t.-czikkben foglalt alapelvi rendelkezéseken lényegileg alig változtat, hanem azokat csak megfelelően átalakítja, kibővíti, kövelkezéskép e gyűjtemény az alkotandó új törvény alkalmazásánál is nélkülözhetetlen segédforrásul szolgálhat. Túlnyomó fontosak voltak azok az okok, a melyek a törvényhozást arra indították, hogy az új eljárás ne egyszerre az összes perekre terjesztessék ki, hanem egyelőre a sommás perekre szoríttassák, a mely okok közül a főok az volt, hogy az új intézmény előbb a kevesebb fontosságú perekben verjen gyökeret ós a gyakorlatban netán mutatkozó hiányok az új törvény­ben elkerülhetők legyenek. Azonban a törvényhozás eme rendelkezésének, sajnos, egyik árnyoldala abban nyilvánult, hogy az új eljárás alapelveit tanulmány tárgyává a jogászközönségünknek csak kisebb része tette. Ennek véget fog vetni az alkotandó új törvény, mely az ügyek ellátására nézve válogatást nem enged, rendelkezéseivel ellentétes gyakorlatot nem tűr, ök, vetkezően a megváltozott helyzetnek megfelelően kénytelen lesz mindenki, a ki a jogszolgáltatásnál akár mint ügyvéd, akár mint biró működik, az új elvekkel megismerkedni, azok szellemébe behatolni és azokat érvényesíteni. a*

Next

/
Thumbnails
Contents