Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIX. kötet 1913,1914 (Budapest, 1915)
102 Az alperesek nem támadják az alsóbiróságok Ítéleteinek a per főtárgyára nézve lett amaz egybehangzó rendelkezéséi, a mely őket 4359 korona haszonbér megfizetésében marasztalja, a haszonbérleti szerződést a felek között megszűntnek mondja ki és a kauczió kiadása iránti viszontkeresetöket elutasítja. Csakis annyiban kérik az alsóbirói Ítéleteket megváltoztatni, hogy a haszonbérleti szerződés megszűnése ne a bér nem fizetésének okából, hanem azért mondassék ki, mert ők a bérleményt a felpereseknek már korábban rendelkezésökre bocsátották és a megszüntetés iránt pert is tettek folyamatba; lényegileg tehát az indokolás oly megváltoztatását kérik, a mely szerint a haszonbérleti szerződés megszüntetésének nem ők, hanem a felperesek az okai; kérték továbbá ezek folytán a perköltségben a felpereseket marasztalni. A birói gyakorlat megengedi az Ítélet indokai ellen használt felülvizsgálati kérelmet is, azonban csak olyankor, ha a per főtárgyára vonatkozólag a felebbezési bíróság Ítéletében tett rendelkezések is meg vannak támadva. Az 1893 : XVIII. t.-cz. 190. §-a szerint a felülvizsgálati kérelemnek magában kell foglalnia anrak kijelentését, hogy a fél az Ítélet minő megváltoztatását kéri: minthogy pedig alperesek a per főtárgya tekintetében tett Ítéleti rendelkezésre vonatkozólag ily megváltoztatási kérelmet elő nem terjesztettek, az indokok megváltoztatása iránti kérelem pedig önálló tárgyalás tárgyát nem képezheti; minthogy továbbá a perköltség viselésének kérdésében való külön jogorvoslatot az 1907 : XVII. t.-cz. 5. §-a kizárja, az alperesek felülvizsgálati kérelmét az 1893 : XVIII. t.-cz. 193. §-a alapján vissza kellett utasítani. (Kir. Guria G. 337/913. 1913 deczember 29.) 3404. A haszonbérlőnek kedvezőtlen vagyoni viszonyok közé jutása, az erre vonatkozó szerződési kikötés hiányában, nem képez a haszonbéri szerződés megszüntetésére alapul szolgáló törvényes okot. A m. kir. Guria T. Antal felperesnek K. Mihály és neje alperesek ellen haszonbéri szerződés megszüntetése és jár. iránti sommás perben felperes felülvizsgálati kérelmével elutasította és őt felülvizsgálati költség megfizetésére kötelezte a következő indokolással: