Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIX. kötet 1913,1914 (Budapest, 1915)

9s Az úrbéri kapcsolatból fennmaradt vagy ezekkel rokonter­mészetű jogviszony rendezésénél a belsőséggel együtt haszná­latul átengedett külsőségek a belsőség jogi természetét követik, és az 1806 : XXV. t.-cz. i. §-ának és 4. §. 1. pontjának világos rendelkezéséből pedig kétségtelen, hogy az ingatlanokért teljesített szolgálmányok csak akkor válthatók meg és ennek alapján az ingatlanok tulajdonul csak abban az esetben szerez­hetők meg, ha a volt földesúr és a zsellér közötti jogviszony az osztott tulajdon ismérvét tünteti fel, ez pedig nern forog fenn akkor, midőn nemcsak az ingatlanterület, hanem az arra emelt épület is a volt földesúr tulajdona. Ily jogi álláspont mellett közömbös az, hogy az ingatlanok volt birtokosai a felperesi jogelődök azok használatáért már az 1848. év előtti időben is napszámszolgálatot teljesítettek; nem sértett tehát jogszabályt a felebbezési bíróság azzal, hogy felpereseket a szolgálmány megváltására fel nem jogosí­totta és ezért felpereseket alaptalan felülvizsgálati kérelmükkel elutasítani kellett. . (Kir. Curia G. 3/913. 1913 deczember 18.) 3401. Az a kérdés, hogy a hagyatéki bíróság helyesen hozta-e a perre utasító végzést, vagyis, hogy perre uta­sításnak a hagyatéki bíróság végzése értelmében helye vólt-e vagy sem, a felülvizsgálati eljárásban nem képez­heti vita tárgyát és itt csak az döntendő el, vájjon a S. E. 16. §-ának előfeltételei fennforognak-e vagy sem ? A m. kir. Curia A. József felperesnek Zs. Józsefné és társai al­peresek ellen okirat valódiságának megállapítása és jár. iránti sommás perében felperes felülvizsgálati kérelme folytán a felebbezési bíróság Íté­letének megváltoztatása mellett felperest keresetével nem találta elutasít­hatónak abból az indokból, hogy a jelen esetben megállapítási keresetnek nincsen helye, ennek következtében a felebbezési bíróság ítéletének az eljárási költségekre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte és a felebbezési bíróságot új tárgyalás tartására, azon a tényállásnak minden irányban szabályszerű megállapítására és arra utasította, hogy hozzon az­után az összes eljárási költségekre is kiterjedő új ítéletet a következő indokolással:

Next

/
Thumbnails
Contents