Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVIII. kötet 1912,1913 (Budapest, 1914)
XVI eme zálogjog az örökösöknek a közös hagyatéki vagyon megosztására vonatkozó jogait és az özvegynek a hagyatéki vag)onra a törvénynél fogva megillető haszonélvezeti jogát nem érintheti. Jogszabály az is, hogy a jogok oly terjedelemben, a melyben azokat maga az átruházó érvénye>íieni jogosult, tiltó törvény, vagy törvényerejű rendelkezés megsértése nélkül átruházás vagy átengedés tárgyául szolgálhatván, a végrehajtást szenvedettnek a végrehajtást megelőzően valamely jogának harmadik személyre történt átruházása vagy átengedése foglaltató hitelezőjével szemben is joghatálylyal birhat. 3283. 40. Jogszabály, hogy az írásbeli szerződéssel egyidejűleg, vagy azt megelőzően létrejött olyan szóbeli megállapodás, mely a szerződő felek helyzetét megnehezíti, nem érvényes. 3294. 60. Habár a szerződő telek az ügyletet lakási és használati szorgalomjog kikötésének minősítették, ez nem szolgál akadály ul arra, hogy az üzlet a maga jogi mivolta szerint minősíttessék. 3311. 92. A szerződési megállapodás jogszabály szerint a szerződő feleket törvény erejével köti, tehát a megállapodás szerint elvállalt kötelezettség alól a szerződő felek csak teljesítés által menekülhetnek. 3317. 105. A mikor a másodrendű alperes a hitelezővel szemben akként nyilatkozott, hogy a hitelező követeléséből 12,000 K részletet a saját tartozásának nyilvánít s ennek tőketörlesztési részletei és kamatai lefizetésére a saját ingatlanának béreit a hitelezőre átruházza, ez a nyilatkozata nyilván magában foglalja a felperes követeléséből 12,000 K-ra nézve a saját tartozásaként való átvállalását. 3335. 138. A felebbezési bíróság .tbból a tényből, hogy a hitelező nevének kitöltése nélkül kiállított kötelezvény alapján a zálogjog a felperes czég javára kebeleztetett be és hogy erről az alperesek kézbesítés által tudomást nyertek, nem a követelés fennállására nézve, hanem csak arra nézve vont le következtetést, hogy az alperesek tudomást nyertek arról, hogy a kötelezvény a felperes nevére töltetett ki és arról, hogy az alperesek hitelezője a felperes czég lett, a nélkül, hogy ezt a bekebelezést az alperesek perrel támadták volna meg; az ezekből elvont többi következtetésekkel pedig jogszabályt nem sértett. 3339. 147. A hosszabb lejáratú kölcsön időelőtti visszafizetése esetére a kamaton felül kikötött kártalanítási (storno( díj. a mennyiben az a kikötött kamattal és egyéb járulékokkal együtt a 8 % -ot egészben vagy részben meghaladja, ebben a meghaladó részében bíróilag megítélhető. 3343. 153. Jogszabály szerint a szerződő felekre nézve a szerződés alkotja az alkalmazandó jogszabályt. 3348. 166. Jogszabály, hogyha a felek okiratban szerződtek, úgy a jogügylet minősítésére, mint a telek jogainak és kötelezettségeinek megállapítására az okirat tartalma irányadó. 3350. 171. Ha az okirat szövege a felek közti vitás kérdést egészen világosan nem határozza meg, helye van annak, hogy a vitás kérdésre nézve a felek valódi egyező akarata az okiraton kívül kerestessék. 3352. 174.