Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVIII. kötet 1912,1913 (Budapest, 1914)

90 tésre késznek nyilatkozott volna és e czélból a férjét szüleitől való különlakás megszerzésére felszólította, ez pedig azt meg­tagadta volna. Minthogy azonban a felperes a megállapított tényállás sze­rint férje által közjegyző útján felhivatott arra, hogy őt Nagy­szalontára kövesse s a felebbezési tárgyaláson is az alperes ki­jelentette, hogy az együttélést a felperessel Nagyszalontán foly­tatni hajlandó, a felebbezési biróság pedig nem állapította meg tényállásként, hogy az alperes részéről tett ezek a felhívások komolyak nem voltak volna, ellenben a felperes a különlakás megszerzése dolgában az alperest fel sem hívta, sőt kijelentette a felebbezési tárgyaláson is, hogy Nagyszalontára lakni nem megy, ennélfogva a felebbezési biróság helyes jogi álláspontot foglalt el, a mikor a különlakás okozójául a felperest tekintette és a külön tartás iránt indított keresetet elutasította. iKir. Guria G. 329/1913. 1912 május hó 27.) 3310. Ha egy az 1893: XVII. t.-cz. hatályba lépte előtt megindított per még máig folyamatban levőnek tekin­tendő, mert ezen perben az elsőbiróság érdemi Ítéletet hozott és a másodbiróság az érdemi határozathozatalt az időközben elhalt felperes örököseinek jelentkezéséig felfüggesztette, a perfüggőség kérdésében nem a S. E. 228. §-a, hanem a S. E. 222. §-a nyerhet alkalmazást következőleg helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a később perelt tőke és járadékaira nézve az eljárást az alperes részéről a S. E. 27. §. 3. pontja alapján ellenvetett pergátló kifogás folytán meg­szüntette. A m. kir. Guria St. Albertné és társai felpereseknek B. Jakab és társai alperesek elleni 14,000 K és jár. iránti sommás perében felpereseket felülvizsgálati kérelmükkel elutasította a következő indokolással: Felperesek panaszai alaptalanok. A felebbezési bíróságnak a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban irányadó Ítéleti tényállása szerint fel­peresek jogelőde 0. Ignácz 1875. évi április 2-án kelt szerződés

Next

/
Thumbnails
Contents