Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVIII. kötet 1912,1913 (Budapest, 1914)

88 Egyébként a felebbezési biróság tényállásként nem állapí­totta meg azt, hogy az alperes vőlegény korában azt az ígéretet tette volna, hogy ő véglegesen Debreczenben fog lakni, hanem csak azt állapította meg, hogy az alperes a felperessel mint menyaszonyával a házasságkötés, vagyis 1911. évi szeptember hó 10. előtt abban állapodott meg, hogy addig fognak Debreczenben lakni, míg a sírkövek kereslet tárgyai lesznek, azután pedig Nagy­szalontára mint végleges lakhelyre mennek lakni, a hova az al­peres 1911 nov. 24-én, a mikor a sírkövekre a kereslet megszűnt, el is távozott, s ezzel az együttélést megszakította, de a hova a felperes őt követni nem akarja. A felebbezési biróság tényállásként megállapította azt is, hogy az alperesnek már a házasság megkötése előtti időből Nagy­szalontán évenként 2—3000 K-át jövedelmező eczetgyártási üzlete van, a melynek vezetése az ő személyes jelenlétét igényli, míg ellenben Debreczenben az ő apósa üzletében csak ennek jóaka­ratára volt utalva, arra pedig nincs adat, hogy az alperes szá­mára Debreczenben bizonyos üzlet kínálkozott volna. Ilyen tényállás mellett helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy az alperesnek az a cselekménye, hogy lakó­helyét Nagyszalontára tette át, a hol saját jövedelmező eczet­gyártási üzlete van, indokolt volt és hogy őt a felperes oda kö­vetni tartozott volna. A felperes ezt a tényállást és az abból elvont jogkövetkez­tetést megtámadja ugyan, de e részben való panaszai alaptalanok. A per eldöntésére ugyanis nem lényeges ténykörülmény az, hogy a felperesnek Debreczenben van-e nagyobb értékű háza, a melyet a felperes maga kezel, mert a debreczeni ház kezelése egymagában nem mentheti fel a felperest férjének lakóhelyére való követése iránti kötelezettség alól, azzal tehát a felebbezési biróság a per eldöntésére lényeges eljárási jogszabályt nem sér­tett, hogy a tényállást arra nézve meg nem állapította, hogy a felperesnek Debreczenben nagyobb értékű háza van. Továbbá a felebbezési biróság tanuk vallomása alapján álla­pította meg azt, hogy az alperes a Debreczenben való lakás tekin­tetében a felperessel csak a sírkőkereslet megíszünte idejéig állapodott meg, de ha ez a megállapodás az időtartamra nézve nem volt volna is korlátolt, az alperes akkor is a fent kifejtettek szerint indokoltan tehette volna át a lakhelyet Nagyszalontára és

Next

/
Thumbnails
Contents