Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVII. kötet 1911,1912 (Budapest, 1913)

118 Jogszabály az, hogy a különélő nő férjétől külön ideiglenes eltartást csak akkor jogosult követelni, ha a különélést az ő teljes vétlensége mellett egyedid a férj türhetlen viselkedése idézte elő. Ítélkezésénél a felebbezési bíróság ezt a jogszabályt sértette meg, miért is Ítéletének megváltoztatása mellett felperest kere­setével elutasítani és ugyanazt a S. E. 109., 168. és 204. §-ai alapján a felmerült összes költségben marasztalni kellett. Ugyanis bár igaz az, hogy a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint alperes annak kijelentése mellett, hogy felperest a közös háztartásba vissza nem fogadja, azt házából kilökte ; ámde e tényállásban e mellett nemcsak az állapíttatott meg, hogy felperes az együttélés alatt többször azt kívánta, hogy alperes magát ölje meg, hanem az is, hogy alperest úgy az együttélés tartama alatt, mint a különélés idejében is azzal gya­núsította meg, hogy saját leányával benső szerelmi viszonyt folytat. Minthogy pedig ezek szerint felperes férjét a tényállásból kitűnően alaptalanul, az 1878: V. t.-cz. 243. §-ának rendelkezése alá eső súlyos büntetendő cselekménynyel gyanúsította és illetve vádolta, az érdemetlenné tette magát arra, hogy őt férje külön eltartsa, vagy neki a tartás pénzbeli egyenértékét megfizesse. (Kir. Curia 253/911. 1912 február 28.) 3234. Ha a végrehajtást szenvedő a lefoglalt ingókra az igénylővel kötött szerződésben nem korlátlan és feltét­len tulajdonjogot szerzett, hanem eladó a tulajdonjogot a vételár teljes lefizetéséig a maga részére fentartotta, vevő pedig a vétel tárgyát csak egy részletnek meg nem fizetése esetében is az eladónak visszabocsájtani tarto­zik, arra is tekintettel, hogy egymagában az átadás ténye ily vételi ügyletnél a feltétlen tulajdonjognak jogi megállapítására nem elégséges, a vevő végrehajtást szenvedő hitelezői a vételi tárgyakra végrehajtási zálog­jogot is csak hasonló terjedelemben szerezhetnek. A m. kir. Curia M. és Társa czég felperesnek Z. és Társa czég al­peres elleni igényperében alperest felülvizsgálati kérelmével elutasította és a felülvizsgálati eljárás költségét peres felek között kölcsönösen megszün­tette a következő indokolással :

Next

/
Thumbnails
Contents