Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVII. kötet 1911,1912 (Budapest, 1913)

il 1 kérelmével elutasítani és az alperesnek okozott felülvizsgálati el­járási költség megtérítésére a S. E. 109., 168. és 204. §-a alap­ján kötelezni kellett. (Kir. Guria I. G. 2911911. 1912 február 14.) 3229. Ha a felperes keresetében lényegileg azt kéri, hogy a bíróság a peres felek közt fennálló megállapodás alap. ján állapítsa meg, hogy az alperes tartozik őt olyan helyzetbe juttatni, hogy ő — a felperes — szállítási kö­telességének eleget tehessen, ha pedig ezt az alperes nem tenné, úgy kötelezze a bíróság az alperest már eleve a felperes által bármikor és közelebbről meg nem határozott minőségben szállítandó reklámkönyvecskék­nek annak idején átvételére, ez a kereset jogviszony megállapítását czélozza és ezt ebből a szempontból kell elbírálni. A felebbezési bíróság B. Mór felperesnek ifj. B. István czég alperes ellen jogviszony megállapítása iránt indított sommás perében felperest ke­resetével, a m. kir. Guria pedig felülvizsgálati kérelmével elutasította és peres felek közt a felülvizsgálati eljárás költségét kölcsönösen megszűntette a következő indokolással : Alapos a felperesnek az a panasza, hogy a felebbezési bí­róság eljárási jogszabályt sértett meg, midőn kimondotta, hogy a felperes keresete nem irányul jogviszony megállapítására. Mert a felperes keresetében lényegileg azt kéri, állapítsa meg a bíróság a peres felek közt fennálló megállapodás alapján, Jiogy az alperes tartozik őt olyan helyzetbe juttatni, hogy ő — a felperes — szállítási kötelességének eleget tehessen, ha pedig ezt az alperes nem tenné, úgy kötelezze a bíróság az alperest már eleve a felperes által bánnikor és közelebbről meg nem ha­tározott minőségben szállítandó reklámkönyvecskéknek annak ide­jén átvételére. Ez a kereset jogviszony megállapítását czélozza, erre azon­ban a felperesnek szüksége nincs, mert ő a maga érdekét biz­tosíthatja úgy, hogy abban az esetben, ha nézete szerint az al­peres késedelme vagy nem teljesítése okából esik el a megálla-

Next

/
Thumbnails
Contents