Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVII. kötet 1911,1912 (Budapest, 1913)

90 ben először az alap felett s azután a mennyiség felett hozzon külön-külön ítéletet; és mert a törvényhozó az említett rendel­kezésben figyelemmel arra, hogy a felebbezési eljárás az első­birósági eljárásnak folytatása és a felebbezési bíróság hivatva van az elsőbiróság által el nem döntött kérdésekben is tárgyalni és határozatot hozni, a S. E. 167. §-a szerint oly pereket ért, melyekben a mennyiség kérdése hosszabb és költséges bizonyítás­felvételt igényelne s így czélszerűbb, ha ennek foganatosítása előtt az alap jogerős Ítélettel eldöntetik. Azonban ez az eset jelen ügyben fenn nem forog, mert a per tárgya ideiglenes nőtartás lévén, ha a felebbezési bíróság úgy találja, hogy az elsőbiróság jogi felfogásával szemben alperes tartási kötelezettsége jogilag megállapítandó, újabb tüzetes és költséges bizonyításfelvétel nélkül és a nélkül, hogy az ügyet az elsőbirósághoz visszautasítaná, saját hatáskörében a tartás meny­nyisége kérdésében is Ítélhet és a felhozottak szerint Ítélni köte­les is. (Hasonló értelemben döntött a kir. Curia I. G. 417/1907. számú határozatában.* Ezekhez képest a felebbezési bíróság a S. E. törvény szel­lemében és nevezetesen annak 167. §-ába ütköző lényeges el­járási szabályt sértett, midőn alperes tartási kötelezettségét meg­állapítva, az elsőbiróságot a tartás összege és a perköltség tekin­tetében tárgyalás tartására és új Ítélet hozatalára utasította, miért is az e végzés rendelkező része szerint kellett határozni. A perköltség ki által viselésének kérdése a hozandó új ítélet tárgyát fogja képezni. (Kir. Curia I. G. 195/1911. 1911 jan. 26. és I. G. 212/1911. 1912 febr. 1.) 3216. A haszonbérletnél az évi bérösszeg az egész gazda­sági évre lévén megállapítva, annak oszthatatlanságából következik, hogy a bérbeadó arra a gazdasági évre, a melyben a bérlemény tárgyát a szerződési viszony meg­szüntetése iránt általa indított perben hozott birói Íté­lettel a bérlőktől akként vonta el, hogy azok ezt az egész gazdasági évre eső hasznaira nézve ki nem hasz­* Lásd XIII. kötet 83. lapján.

Next

/
Thumbnails
Contents