Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVII. kötet 1911,1912 (Budapest, 1913)

78 lenül vonta le a felebbezési bíróság azt a következtetést, hogy ez a végrendelet megsemmisítését támogatja, holott a fenti tanuk vallomásának ellensúlyozásául felperes G. János és F. Mihály tanukkal bizonyította, hogy akkor, a mikor a végrendeletről tudakozódott, a végrendelet a felperes birtokában volt, végül, hogy a felebbezési bíróság csupán egyoldalú előadás alapján állapította meg azt, hogy a 14,000 K-ás életbiztosítási kötvény a végrendeletben foglalt hagyomány ellenértéke fejében adatott felperesnek. E panaszok azonban szintén nem birnak megállható alappal, mert annak megjegyzésével, hogy a felebbezési bíróság maga is valónak elfogadta azt, hogy a végrendeletről kiállított eredeti okirat az alperes birtokában maradt, a S. E. 64. §-a értelmében, a mennyiben kötelező bizonyítási szabály alkalmazásának esete fenn nem forog, a bíróság a bizonyítékokat szabadon mérlegelheti és a ténykörülmények iránti meggyőződését a perben szolgáltatott bizonyítékok összességére s a ténykörülményekből levont okszerű következtetésekre is alapíthatja, csak az okokat tartozik előadni, a melyek meggyőződését előidézték, már pedig a felebbezési bíróság e kötelességének eleget tevén, ténybeli megállapításai és meggyőződésének okai, valamint mérlegelésének eredménye a S. E. 107. §-a értelmében felülvizsgálat tárgyává nem tehetők. Végül alaptalanok felperesnek ama panaszai is, melyek az I—IV. és Vl.-rendű alperesek, mint örökösöknek felelősségére vonatkoznak. A mi ugyanis az I—IV.-rendű alpereseket illeti; a felebbezési bíróság által megállapított, felperes részéről e tekintetben meg sem támadott, tehát a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint I—IV.-rendű alperesek a néhai gróf V. Tihamér után megnyílt örökségükről a Vl.-rendű alperes javára lemondottak, úgy hogy ennek következtében nevezett örökhagyónak összes hagyatéka bíróilag kizáróan a Vl.-rendű alperesnek, mint örökösnek adatott át; minthogy pedig az örökös csakis az általa örökölt vagyon erejéig felelős az örökhagyó tartozásaiért, I—IV.-rendű alperesek azonban az örökhagyó után mitsem örököltek: helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi döntése, hogy ezen az alapon az I—IV.rendű alperesek felelősségét meg nem állapította. A mi pedig a Vl.-rendű alperest illeti, a felebbezési biró-