Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVI. kötet 1910,1911 (Budapest, 1912)

16 kezés érzetét és evvel azt a meggyőződést kelthetné, hogy házastársában nem talált olyan élettársra, a kivel életét valóban megoszthatja, a kinek odaadásában, ragaszkodásában és esetleg oltalmában a saját maga egyéni tulajdonságainál fogva az élet minden körülményei közt megbízhatik. Mennél fejlettebb az illető házastársban a házasság erkölcsi jellegének ilyen fölfogása és mennél gyakrabban kénytelen a másik házasfél sértő és bántó magaviseletéből arról győződni meg, hogy abból mindinkáb kifogy az érzék a házaséletnek egyedül lehetséges ilyen ethikai alapra helyezése iránt: annál jobban fog meglazulni a házasfeleket együtt tartó kötelék. És éppen az a tény, hogy az alperes hosszú ideig, ha nem is szótlanul, elnézte és tűrte feleségének vele szemben tanusitott viselkedését, a mely — a megállapított tényállás szerint — teljesen nélkülözött minden szeretetet és gyöngédséget és minduntalan az emberi önérzetet mélyen sértő kifakadásokban nyilatkozott meg: a felebbezési bíróság fölfogásával ellentétben a férj részén nem olyan megbocsátásra enged következtetni, a mely szeretetből és elnézésből ered és a melynek ennek folyományaképpen jogi hatása is lehet, hanem a férj és apa benső küzdelmére, a mely éppen a házassági életközösség megszakítását és annak erkölcsi következéseit nem akarja elhamarkodottan magára vállalni, hanem újból meg újból kísérletezik. Mert abban is téved a felebbezési bíróság, ha az efféle elhatározáshoz éppen csak egy közvetetlen indító okot tart szükségesnek és jogi szempontból el nem engedhetőnek. Egyetlen egy mélyen sértő tett, vagy kifejezés sokkal könnyebben viselhető el és bocsátható meg, mint egy állandóan bántó magatartásnak minduntalan megnyilatkozó kifakadásai. A közös érzést és a házasélet közösségét lassanként, fokozódó mértékben aláásó és megbontó viselkedésnek számtalan, magukban véve és egyenként jogilag talán számba sem vehető és nem is mérlegelhető jelenségei azok, a melyek a másik házasfélben mindinkáb a helyzet el nem viselhetésének érzését idézik föl és mivel mindezeket az érzéseket a másik házasfélnek állandó magatartása teremtette meg, lehetetlen — az ideiglenes tartás iránt a nő részéről indított per szempontjából — vétkesnek mondani azt a házastársat, a ki a másik részéről földúlt életközösséget megszünteti. Mivel pedig az alperes ilyen indító okokból cselekedett: a felebbezési bíróság anyagi jogszabály megsértésével kötelezte őt