Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVI. kötet 1910,1911 (Budapest, 1912)

van; ámde a mellett, hogy megállapíthatott, hogy felperes másik gyermeke csak csekély vagyonnal bír, felperes főleg azt kérte, hogy alperes a tartásban a neki ajándékozott tetemes vagyon mérvéhez képest marasztaltassék, azt pedig alperes megállapít­tatni nem kérte, hogy a neki ajándékozott vagyon jövedelméből az a tartási összeg, a melyet, a felebbezési bíróság a felek társa­dalmi állása és vagyoni viszonyainak megfelelően, tehát jog­szabály megsértése nélkül állapított meg, fedezetet nem nyerne. Ezek szerint alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan lévén, azt elutasítani kellett. (Kir. Curia I. G. 36/1911. 1911 április 5.) 3147. Az irásba foglalt bérleti szerződésnek a bérbeadó és a bérlő közt hallgatag történi az a módosítása, mely szerint a bérfizetés nem a bérnegyed első hónapjának első napján, hanem a bérnegyed első napjain teljesí­tendő, kötelezi a háznak későbbi vevőjét is, habár a korábbi tulajdonos a ház eladásakor nem közölte vele ezt a módosítást. A felebbezési biróság M. L. felperest K. L. alperes ellen bérleti szer­ződés megszüntetése iránt indított keresetével, a kir. Curia pedig felül­vizsgálati kérelmével elutasította a következő indokolással: A felebbezési biróság Ítéletét a felperes támadta meg felül­vizsgálati kérelemmel és a felhozott panaszoknak lényeges tar­talma az, hogy a felebbezési biróság jogszabályt sértett, a mikor a felperest nem mondotta ki feljogosítottnak az alperessel szem­ben fennálló bérleti szerződés időelőtti megszüntetésére és a bérlemény visszabocsátásának követelhetésére. Ezek a panaszok nem bírnak alappal. A felebbezési bíróságnak az elsőbiróság ítéletéből átvett és kiegészített tényállása szerint az alperes a részéről bérbentartott bolt- és pinczehelyiségeket már 1901 január 1-től kezdve vette bérbe özv. T. Gyuláné háztulajdonostól az első bíróságnál csatolt és alaki, valamint tartalmi valódiságára nézve nem vitás szerző­dési okiratban és annak záradékában foglalt feltételek mellett és való ugyan, hogy a szerződési okirat 2. pontjában kiköttetett, hogy az évi bérösszeg évnegyedenként előre, minden év január,

Next

/
Thumbnails
Contents