Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XV. kötet 1909,1910 (Budapest, 1911)

IV válogatást nem enged, rendelkezéseivel ellentétes gyakorlatot nem tűr, kö­vetkezően a megváltozott helyzetnek megfelelően kénytelen lesz mindenki, a ki a jogszolgáltatásnál akár mint ügyvéd, akár mint biró működik, az áj elvekkel megismerkedni, azok szellemébe behatolni és azokat érvényesíteni. Már eddig is azok, kik az áj eljárással behatóbban foglalkozni hivatva voltak, annak előnyét felismerték, a mely előny különösen abban mutat­kozik, hogy a tényállás megállapítása már a két alsóbiróságnál leli határát, hogy a biró felszabadítva a rideg formalismus és az Írásbeliség bókói alól, a tényeknek és bizonyítékoknak szabad mérlegelése mellett a tényállást leg­jobb belátása és meggyőződése szerint van hivatva és jogosítva megállapí­tani és a legfőbb bíróság, a mellett, hogy az eljárási szabályok megtartása felett őrködik, csupán a jogkérdést leszi felülvizsgálat tárgyává, mi által egyúttal gyors és alapos jogszolgáltatás érhető el és az eddigi tapasztalatok szerint el is éretett. De éppen a nehézségek, a melyek az új irány felismerésével és alkal­mazásával járnak, csaknem nélkülözhetetlenné teszik, hogy akkora, midőn az összes perekre kiterjedő új törvény megalkotva és életbe léptetve lesz, arra a talaj kellően előkészítve legyen és annak alkalmazásánál az eddigi gyakorlati tapasztalatok segédlorrásul szolgáljanak. ELŐSZÓ A VII—X. KÖTETEKHEZ. A VII. kötet a m. kir. Guria felülvizsgálati tanácsának 1901. évi július 1-től 1902. évi július 4-ig, a VIII. kötet az 1902. évi július 4-től 1903. évi július 7-ig, a IX. kötet az 1903. évi július 8-tól 1904. évi július 4-ig, a X. kötet az 1904. évi július 4-től 1905. évi július 3-ig terjedő időtartamon át hozott határozatainak gyűjteményét tartalmazza. Egyúttal megjelenik az V—X. kötetekhez egy teljes tartalommutató külön kötetben. ELŐSZÓ A XI. KÖTETHEZ. A XI. kötet a m. kir. Curia felülvizsgálati tanácsának 1905. évi július 4-től 1906 évi július l-ig terjedő időtartamon át hozott határozatainak gyűjteményét tartalmazza. Budapest, 1900. évi július 1-én.

Next

/
Thumbnails
Contents