Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XV. kötet 1909,1910 (Budapest, 1911)
XVIII felelős és hogy ezt a felelősséget csakis a hitelező kifejezett beleegyezésével lehet megszüntetni vagy korlátozni. 3043. 193. Jogszabály, hogy az egész üzlet átruházásáról kötött szerződést úgy kell értelmezni, hogy mindent átruházottnak kell tekinteni, a mit a szerződés kifejezetten ki nem vesz az átruházás alól, akár üzleti jogokról, akár a legtágabb értelemben vett üzleti kötelezettségekről van szó. 3043. 193. VI. A CSŐDTÖRVÉNY. (1881 : XVII. t.-cz.) Ha a külön kielégítésre jogosított hitelező követelését az általános csődtömeg ellen bejelentette is, és ha követelése a felszámolási tárgyalásnál valódinak is ismertetelt el, a Cs. T. 152. §. 2-ik bekezdése szerint az a hiteles jegyzőkönyvi kivonat, a mely a Cs. T. 141. §-a szerint a hitelező részére követelésének valódisága és osztályozása tekintetében kiállítandó, csak akkor bir végrehajtható egyezség erejével, ha a követelés a Cs. T. 129. §-a értelmében, vagyis olyképen jelentetett be, hogy a bejelentésben a külön kielégítési jogosultság alapjául szolgáló ténykörülményeket is feltüntető tényálladék és a külön kielégítés alapját képező tárgyak pontos kijelölése előadatott. 2984. 71. VII..KÖTELMI JOGVISZONYOK. JOGÜGYLETEK. A szerződésben foglalt azt a kikötést, hogy a szerződés, ha lejárata előtt hat hónappal fel nem mondatik, további egy évre meghosszabbítottnak tekintetik, helyesen csak úgy lehet magyarázni, hogy a szerződés ily esetben csak a szerződés kellét követő évre tekintendő meghosszabbítottnak, nem pedig ügy, hogy a felek felmondás hiányában a szerződésnek állandóan egy évre automatikus meghosszabítását akarták volna elérni. 29G0. 15. VIII. A JOGÜGYLETEK ÉRVÉNYTELENSÉGE. Az 1898: XIX. t.-cz. 5., 25. és 30. §-ai eltiltván a közös birtokosok gyűlését az erdők állaga felőli rendelkezéstől, a gyűlésnek evvel ellenkező határozata semmis, következésképen semmis az a határozata is, a melylyel az ügyvédüknek jutalomdíj lejében meghatározott erdőterületet köteleztek, illetőleg a kötelezett erdőterületet tőle megvásárolni határozták. 2961. 16. Az olyan kereset, mely szerint felperes nő az általa az alperes