Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XV. kötet 1909,1910 (Budapest, 1911)
62 Felperes felülvizsgálati kérelme ezek szerint alaptalan lévén, azt elutasítani és felperest a S. E. 204. §-a alapján a felmerült felülvizsgálati költségben is marasztalni kellett. (Kir. Curia I. G. 152/1909. 1909 november 10.) 2980. A hitelező a foglalással a haszonbérlővel szemben nem szerezhetvén több jogot, mint a mennyit a haszonbérleti szerződés a végrehajtást szenvedőnek biztosít, nyilvánvaló, hogy a bérlő az ellene a hitelezők érdekében fellépő zárgondnokkal szemben mindazokkal a kifogásokkal élhet, a melyeket a bérbeadóval szemben a szerződésből kifolyóan érvényesíthetett volna, érvényesítheti tehát azt a kifogását is, hogy a zárlat elrendelése után esedékessé vált haszonbérrészlet követelésének joga megszűnt a bérleti jogviszonynak a bérelt ingatlan birói árverése következtében megszűnésével és annak következtében, hogy a bérlő a bérleti szerződés hatályos rendelkezése szerint, az óvadékot az utolsó félévben esedékessé vált két bérrészletbe beszámíthatja. A beszámítás jogát a végrehajtási tömeggel szemben a beszámított követelés keletkezése, nem pedig az annak esedékességi időpontjában fönálló jogi helyzethez képest kell megítélni. A felebbezési bíróság dr. E. Aladár zárgondnokot K. Lajos ellen 7500 K haszonbér és jár. iránt indított keresetével, a kir. Curia pedig felülvizsgálati kérelmével elutasította és a végrehajtató D-i első takarékpénztár részvénytársaságot a felülvizsgálati költségben marasztalta a következő indokolással: A felperes felülvizsgálati kérelmében anyagi jogszabály megsértéseként panaszolja, hogy a felebbezési bíróság keresetével elutasította, holott az alperes haszonbérlőnek a bérelt ingatlanra foganatosított zárlat ideje alatt nem volt jogosult a végrehajtást szenvedő bérbeadóval, a jelzálogos hitelezők érdekének és a zárgondnok jogkörének sérelmével, olyan megállapodásra lépni, melynek értelmében a 12 évre megkötött haszonbérleti szerződés már