Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)

55 2851. közeli rokonsági és családi kötelékben állók közötti viszonyban az a vélelem áll fenn, hogy azok egymásnak vagyoni viszonyairól tudomással bírnak s így az igénylő felperes, mint a végrehajtást szenvedő veje a köztük létrejött vételi ügylet megkötésekor tudomással birt arról, hogy a hitelezők kielégítési alapjául szolgáló le­foglalt és igényelt ingók megvétele által a kielégítési alap elvonatik, az ilyen jogügylet pedig a hitelezőkkel szemben hatálytalan. A felebbezési bíróság felperest a harmadrendű alperessel szemben igénykeresetével, a kir. Guria pedig felülvizsgálati kérelmével elutasította a következő indokolással: Alaptalanok a felperesnek az anyagi jogszabályok megsér­tésére, mellőzésére és helytelen alkalmazására vonatkozólag fel­hozott panaszai. A felebbezési bíróság tényállásként azt állapította meg, hogy a végrehajtást szenvedő és ennek felesége vagyontalanok és hogy az igényelt vagyonon kívül a többi lefoglalt vagyon, te­kintettel az előző foglaltatókra, a IIL-rendű alperes követelé­seinek kielégítésére elegendő alapot nem nyújt. Megállapította továbbá, hogy a IIL-rendű alperes a végre­hajtást szenvedő váltótartozásaiért a C) és D) alatti okiratokba foglalt vételügyleteket megelőző időben már vallói kötelezettség­ben állott és hogy a végrehajtást szenvedő ezeket a váltótarto­zásokat lejáratkor ki nem fizetvén, a IIL-rendű alperes köve­telései abból erednek, hogy ő volt kénytelen a végrehajtást szen­vedő váltótartozásait kifizetni. Megállapította azt is, hogy a végrehajtást szenvedő a vételi ügyletek megkötése által az ő hitelezői elől a kielégítési alapot tudatosan elvonta és hogy a végrehajtást szenvedő veje a fel­peresnek. Ilyen tényállás mellett helyesen alkalmazta a felebbezési bíróság azt a jogszabályt, a mely szerint a közeli rokonsági és családi kötelékben állók közötti viszonyban az a vélelem áll fenn, hogy azok egymásnak vagyoni viszonyairól tudomással birnak és hogy így a felperes a C) és D) alatti vételi ügyletek megkötése-

Next

/
Thumbnails
Contents