Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)

4<s rásával a bérlő mind a Cf) alatti szerződésbe, mind az ő Df) alatti nyilatkozatába ütközően cselekedett, mivel az előbbi rob­banó anyagnak a bérelt területen tartását tiltja, az utóbbi pedig csakis villamos motornak esetleges felállítását veszi tervbe, de a mellett kikötik, hogy a bérlő az összes hatósági intézkedéseknek, ipar- és tűzrendőri szempontból is, szigorúan eleget tenni tarto­zik. Ily körülmények között a felebbezési bíróság csakis a peres felek szerződéses megállapodásának és a székesfővárosi lakbérleti szabályrendelet 12. és 13. §-ainak teljes figyelmen kivül hagyásá­val jogosíthatta föl a bérlőt a benzinmotor felállítására. Nem változtat ezen a jogszabálysértésen a felebbezési bíró­ság megállapította az a tényállás, hogy időközben a bérlő a ben­zinmotort leszerelte, hogy helyébe villamos motort állított föl és tart üzemben, mert a peres felek jogviszonyát a kereset megindí­tásakor fennállott helyzet szerint kell megítélni és mert a feleb­bezési bíróság kifejezetten helybenhagyta az elsőbirósági ítéletnek a benzinmotor fölállítását engedélyező rendelkezését, a melyet tehát a villamosmotor fölállításának ténye egymagában nem is helyezhetne hatályon kivül. Tekintettel már most arra, hogy a székesfővárosi lakbérleti szabályrendelet 12. § a értelmében, a bérlemény csak a kibérlés alkalmával megállapított módon használható, más használatát pedig a bérbeadó tűrni nem köteles; tekintettel arra, hogy ugyané szabályrendelet 13. §-a szerint abban az esetben, ha a bérlő a bérlemény szerződésellenes, vagy a 12. §-ban megállapított hasz­nálatát a bérbeadó felszólítása ellenére megszüntetni vonakodnék, a bérbeadónak joga van követelni, hogy a bérlő a bérleményt a 25. §-ban megszabott költözési idő alatt kiürítse; tekintettel arra, hogy az előrebocsátottak szerint S. Miksa bérlő czég a W. és fia czégtől bérelt területet és helyiségeket állandóan a bérleti szerződésbe és a lakbérleti szabályrendeletbe ütköző módon hasz­nálta és hogy e szerződésellenes használatot a bérbeadó tiltako­zása, sőt hatósági tilalom ellenére sem szüntette meg: a feleb­bezési bíróság anyagi jogszabályt sértett meg, midőn W. és fia czéget lakáskiürítésre irányuló keresetével elutasította. Éppen ezért a felebbezési bíróság ítéletét, a bérbeadó czég felülvizsgá­lati kérelme következtében, megváltoztatni és S. Miksa bérlő czé­get mindkét keresetével elutasítani, ellenben, a W. és fia czégnek S. Miksa czég ellen lakáskiürítés iránt indított keresetének helyt

Next

/
Thumbnails
Contents