Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)

289 12-én vette föl, a nélkül, kogy akár ekkor, akár a korábbi alka­lommal figyelmeztette volna az adott körülmények közt gondat­lannak nem mondható, felperest az ő vélt kiskorúságára. Ily körülmények közt pedig az alperesnek utólagos hivatkozása az ő kiskorúságára, mint a felperes jóhiszeműségével, a forgalom biztosságával és vélt jogával való visszaélés jelentkezik, a mely már ebből az okból is, de a nemzetközi magánjog fönti tételei szerint sem számíthat a jog oltalmára. II. De nem sértett meg a felebbezési bíróság eljárási jog­szabályt avval sem, hogy az alperest, mint pervesztest, a S. E. 109. és 168. §-ai értelmében, a perköltség viselésére is kötelezte, mert a per végeredményéhez képest semmiféle jogi ok nem forog fönn, a mely a teljesen pervesztes alperessel szemben az idézett törvényszakaszok alkalmazását ebben az esetben kizárta és a S. E. 110. §-ának alkalmazását megokolttá tette volna. Az alperes felülvizsgálati kérelme, ezek szerint, alaptalannak bizonyulván, őt avval elutasítani kellett. (Kir. Curia I. G. 108/1909. 1909 június 28.) Curiai határozatok. XIV. köt. 19

Next

/
Thumbnails
Contents