Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)

79 mint kizárólagos ügybiróság hatáskörébe, a mikor a tömeggondnok díjait a csődtömeggel vagy a csődbitelezőkkel szemben akarja megállapíttatni. Ebben a jogvitában azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy az alperesek a felperes keresetéhez A alatt másolatban csatolt, de mind tartalom, mind alak szempontjából valónak elismert iratban a felperessel, mint K. Simon volt csődtömeggondnokával szemben, egyenes kötelezettséget vállaltak a felperes mindama díjai és költségei kifizetéséért, a melyek a felperes részén a csődeljárás folyamán tömeggondnoki minőségében fölmerültek, alávetvén magukat az ebből a megállapodásból keletkezhető vitás kérdések elbírálása szempontjából a d—i kir. járásbíróság illetőségének. Oly jogviszonynyal állunk tehát itt szemben, a melyre a Gs. T. 103. §-ában megszabott eljárás nemcsak azért nem alkalmazható, mert az a csődtömeget, vagy a csődhitelezőket semmiféle vonatkozásban nem érinti, hanem azért sem, mert az idézett törvényszakaszban a csődválasztmánynak, a csődbiztosnak és a csődbíróságnak biztosított és semmiféle joghasonlóság útján ki nem terjeszthető különös hatáskör a tömeggondnok dijainak megállapítása körül semmiképen sem érvényesülhetne, mivel a tömeggondnoki díjak kifizetésére a csődön kivül álló harmadik személyek vállaltak a csődeljárástól és a csődben eljáró szervektől teljesen független kötelezettséget. Nem forogván tehát itt fönn a csődbíróság mint ügybiróság szigorúan értelmezendő és ki nem bővíthető hatáskörébe tartozó eset, a felebbezési bíróság tévesen sorozta ezt az ügyet azok közé, a melyek tekintetében a rendes birói illetőségtői eltérésnek nincs helye, következésképen tévesen alkalmazta a S. E. 166. §-át és 27. § ának 1. pontját, a mely utóbbi egyébként akkor sem lenne alkalmazható, ha a felebbezési bíróság álláspontja helyes volna, mivel ebben az esetben a S. E. 27. §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés érvényesülne. Mivel pedig ezek szerint nem forog fönn ebben aa esetben olyan pergátló körülmény, a melyet az elsőbiróság a per bármely szakában hivatalból figyelembe venni tartozott; mivel az alperesek a d—i kir. járásbíróság előtt 1908. évi márczius hó 30-án tartott első tárgyaláson a pergátló kifogásról kifejezetten lemondottak és a kir. járásbíróság illetőségét kifejezetten elfogadták; mivel ilyen esetben a S. E. 153. §-ának első bekezdése értelmében a felebbezési biróság előtt pergátló körülmény már nem ér-