Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIII. kötet 1907,1908 (Budapest, 1909)

65 évi bér kiegészítésére szolgáló bérösszeget a 3-/. alatt csatolt végzés szerint 1171 K 20 fillér összegben a zárlat tartama alatt 1907. évi január havában birói kézbe helyezte, ezzel az alperes olyan bérfizetési mulasztást el nem követett, a melyből kifolyóan a felperes a bérleti szerződés megszüntetését és a bérlemény visszabocsátását követelni jogosítva volna. Az ügyállás szerint a zárlat 1907. évi február hó 14-én szün­tettetett meg és addig a zárgondnok az alperes albérlőitől további béreket szedett be, a melyek az alperes a felperestől perrel kö­vetel vissza. Ugyancsak az ügyállás szerint a zárlat megszűnte után a felperes felhívta az alperest a birói letétbe helyezett összeg ki­utalványoztatására. Ámde ebből az ügyállásból kétségtelen, hogy miután a fel­peres hitelezője az alperestől az ennek albérlőitől járó bérössze­geket elvonta és az alperes azok visszatérítése iránt pereket in­dított a felperes ellen, a melyek még eldöntve nincsenek, ez idő szerint nem állapítható meg az, hogy az alperes mily összegű elvont béreket, mennyi kamatot és mennyi perköltséget van jo­gosítva a felperes bérkövetelésébe beszámítani és mennyit tesz ki ezek beszámításával a felperes bérkövetelési hátraléka, hacsak eziránt a peres felek bíróságon kívül össze nem számoltak. Azonban ilyen összeszámolás ténye megállapítva nem lévén, a felebbezési bíróság nem sértett anyagi jogszabályt, a mikor az alperes terhére a miatt, hogy az általa birói letétbe helyezett összegnek kiutalványozását nem eszközölte és hogy így a felperes bérkövetelése az 1907. évi február hó 1-től április hó 30-ig tartó évnegyedre esetleg még teljesen kielégítve nincs, nem állapíttatott meg olyan mulasztás, a melynél fogva a felperes a bérleti szer­ződés megszüntetését és a bérlemény visszabocsátását már ez idő szerint is követelhetné. Ezekből az okokból a felperest alaptalan felülvizsgálati ké­relmével el kellett utasítani és őtet a sikertelen felülvizsgálati kérelemmel az alperesnek okozott költség megtérítésére a S. E. 204. §-a alapján kötelezni. (Kir. Guria I. G. 397/1907. 1907 deczember 4.) Curiai határozatok. XIII. kot. 5

Next

/
Thumbnails
Contents