Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)
19 vényszék felterjesztette a kir. ítélőtáblához, másodpéldányát pedig a felperesi ügyvédnek kézbesítette, a ki nyomban válasziratot is adott be. A kir. Guria a kir. Ítélőtábla által hozzá áttett felülvizsgálati kérelmet mint elkésettet hivatalból visszautasította, az ügyvédek részére pedig díjat meg nem állapított a következő indokolással. A majorsági zsellérbirtok s az ehhez hasonló természetű birtokok megváltásáról szóló 1896: XXV. t.-cz. 16. §-a szerint az eljárás, a mennyiben a törvény máskép nem intézkedik, az 1893: XVIII. t.-cz.-nek a sommás eljárásra vonatkozó szakaszai megfelelően alkalmazandók. A S. E. 188. §. rendelkezése szerint a felülvizsgálati kérelem a felebbezési biróság Ítéletének kihirdetésétói, vagy kézbesítésétől számítandó 15 nap alatt a felebbezési bíróságnál adandó be; ennélfogva a budapesti kir. Ítélőtábla, mint felebbezési biróság által 1905. évi február hó 23-án 1904. D. zs. 4. sz. a. hozott és S. Dénes II. r. alperesnek 1905. évi márczius hó 16-án kézbesített ítélet ellen a kir. Ítélőtábla jegyzői irodájának feljegyzése szerint 1905. évi április hó 14-én, tehát a 15 napi határidőn túl, elkésetten beérkezett alperesi felülvizsgálati kérelem a S. E. 193. §-a értelmében hivatalból vissza volt utasítandó. Nem változtat ezen az, hogy a b-i kir. törvényszék iktatója részéről a felülvizsgálati kérelemre vezetett feljegyzés szerint az a b-i kir, törvényszék iktató hivatalába 2143/1905. sz. a. 1905. évi márczius hó 22-én, tehát a 15 napi határidő letelte előtt érkezett és a b-i kir. törvényszék által felterjesztetett, mert a felülvizsgálati kérelmet a S. E. 188. §. szerint a felebbezési bíróságnál, illetve a S. E. Ügysz. 76. §. szerint a felebbezési tanácsjegyzői irodájának, fenforgó esetben a 17780/1897. sz. igazságügyministeri rendelet 16. §-a szerint a kir. ítélőtábla felülvizsgálati tanács jegyzői irodájának kell átadni, akár a S. E. Ügysz. 73. §-ban, akár a 74. §-ban előirt módon; a kir. törvényszék iktatója azonban közvetlenül az oda benyújtott, a felebbezési tanács elintézése alá eső beadványt el nem fogadhat. Ezek szerint a felülvizsgálati kérelem beadásának időpontjául is csak az tekinthető, a mikor az a kir. Ítélőtábla, mint felebbezési bírósághoz beérkezett, következőleg a fenforgó esetben nem lehet irányadó az az időpont, a mikor azt alperes a kir. törvényszéknél beadta. (Hasonló ért. határozott a kir. Guria 1896. I. G. 122., 1900. I. G. 24. sz. a.) 2*