Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)
33 2270. Ha a tulajdonostársak az ingatlant egymás között természetben felosztották, az ingatlant felosztott állapotban éveken át birták és használták, később egyik tulajdonostárs sem követelheti, hogy a felosztás más alapon történjék; de nem követelheti ezt oly harmadik személy sem, a ki az ingatlan egy részét akkor vásárolta meg, a midőn az természetben már megosztva volt és minden tulajdonostárs a maga részét ily megosztott állapotban birta. Azzal a kifogással, hogy jogelőde a korábbi szerződést mint kiskorú kötötte meg gyámhatósági jóváhagyás nélkül, nem élhet az, a ki a volt kiskorúval ennek teljeskorúságának elérte után lépeti szerződésre. A felebbezési bíróság felperest ingatlan birtoka iránti keresetével, a kir. Guria pedig felülvizsgálati kérelmével elutasította a következő indokolással : Felperes felülvizsgálati kérelmében azért támadja meg a felebbezési bíróság ítéletét, mert szerinte a felebbezési bíróság a tényállás megállapításánál nem vette figyelembe, hogy ő K. Nucznak nem örököse, ő semmi osztályt nem eszközölt, hanem ő harmadik jóhiszemű vevő, a ki egyik örököstől vásárolta meg az ingatlannak kérdésben levő egy negyed részét, de ha az osztály létre jött is, az őt, mint harmadik jóhiszemű vevőt, nem kötelezi, de nem kötelezi jogelődét sem, mert a mint magából az ítéletből is kitűnik, jogelőde az osztály megtételekor még kiskorú volt, terhes szerződést a kiskorú árvaszéki jóváhagyás nélkül nem köthet, ily jóváhagyás pedig meg nem történt. Elbirtoklás esete sem forog fenn, mert az ítéleti megállapítás szerint az osztály 30 év előtt történt, tehát az óta 32 év még el nem telt. Helytelenül mellőzte a felebbezési bíróság azt a jogszabályt, hogy a ki a telekkönyvbe biztában szerez meg valamely ingatlant, arra jogos tulajdont szerez, és annak birtokát követelheti. Felperes panaszai megállható alappal nem birnak. Ha a tulajdonostársak az ingatlant egymás között természetben felosztották, az ingatlant felosztott állapotban éveken át birták és használták, — ez vélelmet állapít meg a mellett, hogy Curiai határozatok. XI. köt. 3