Gottl Ágost (szerk.): Tartalommutató a magyar kir. Curia által hozott felülvizsgálati határozatok gyűjteményénsk V-X. kötetéhez. (Budapest, 1906)
108 5. §-a értelmében a háztulajdonos megidézése a házmesterné kezéhez is megtörténhetett, de a törvényszerű megjelenéshez a beperesített alperes által meghatalmazás szükséges, mivel perben saját személyében áll. X. 2137. 199. Oly esetben, midőn a lakbérlet felmondása vagy a lakás kiürítésére való felhívás ellen kellő időben kifogás nem adatott be és a lakás kiürítése végrehajtás útján már megtörtént, az utólagosan arra irányított kereset, hogy a szabályellenesen egy harmadik ellen intézett felhívás érvénytelennek mondassék ki és bérbeadó a lakásnak visszabocsátására köteleztessék, a 4873/1894. sz. igazságügyministeri rendeletben szabályozott eljárás nem alkalmazható. X. 2235. 364. II. POLGÁRI TÖRVÉNYKEZÉSI RENDTARTÁS. (1868 : LIV. t.-cz.) Nem létezik olyan tételes törvény vagy állandóan követett birói gyakorlat, hogy a tényleg gyakorolt jog megszűntnek kimondását tárgyazó keresetnek hatálya a kereset beadása időpontjára visszahatólag szüntetné meg a jogot, illetve az erre a jogra alapul szolgált jogviszonynak jogszerű következményeit. V. 942. 39. A prdt. 209. §-ának az a rendelkezése, hogy csupán a peres feleknek egymás között folyamatban levő más pereiben kivett tanúvallomások képezhetnek perbeli bizonyítékot, a S. E. törvénybe átvéve nem lett. V. 943. 46. A foglaltató hitelező a végrehajtás rendén kizárólag arra hatalmaztatván fel, hogy a végrehajtást szenvedőnek az I. r. alperes ellen fennálló vételárkövetelését a maga követelése kielégítésére behajthassa, nincs kereshetőségi joga az ellen, a ki a végrehajtást szenvedő irányában az I. r. alperes vevőtársaként a vételár erejéig szintén kötelezve van. V. 957. 73. A fogadalmi ünnep azok közé az ünnepnapok közé nem sorolható, a melyeknél a fél, ha a jogorvoslat beadására nyitva álló határidő utáni napja oly napra esik, jogosítva lenne a jogorvoslatot az azt követő köznapon beadni. V. 991. 144. Ha az elhunyt alperes tévesen mint ismeretlen tartózkodásu vonatott ügygondnok útján perbe, örököse azonban semmiségi kereset indítása helyett a perbe lépett s felebbezéssel élt, az idé-