Gottl Ágost (szerk.): Tartalommutató a magyar kir. Curia által hozott felülvizsgálati határozatok gyűjteményénsk V-X. kötetéhez. (Budapest, 1906)

102 A S. E. 132. és 133. §-ai és a S. Ü. Sz. 61. §-a szerint sza­bálytalan ugyan az elsőbiróságnak az az eljárása, a mely szerint a íel felebbezésének szóval bejelentéséről külön jegyzőkönyvet fel nem vett és ebben a S. E. 133. §-a 1—3. pontjainak megfelelő ada­tokat ki nem tüntette, azonban e miatt az ellenfél a felebbezési eljárás során fel nem szólalván, a S. E. 199. §-a szerint ez a joga a felülvizsgálati eljárásnál már megszűnt. VII. 1420. 34. Ha a fél a felebbezési eljárásban fel nem szólalt az iránt, hogy az elsőbiróság a szakértők kihallgatását elrendelte ugyan, de nem foganatosította, felszólalási joga megszűnt. VII. 1457. 143.* 201. §. A felülvizsgálati tárgyalás elmulasztása. A felülvizsgálati kérelemmel élő fél abbeli kérelmének, hogy az ő vallása szerint ünnepnapra kitűzött felülvizsgálati tárgyalási határnap, miután személyesen kiván megjelenni, elhalasztassék, hely nem adható. V. 1096. 352. 203. §. A felülvizsgálati kérelem terjedelme. Minthogy a felülvizsgálattal élő fél felülvizsgálati kérelmében a felebbezési bíróság Ítéletének csak feloldását kérte, az anyagi jogszabály helytelen alkalmazására vonatkozó panasz alapos vagy alaptalan voltának az eldöntése pedig nem az ítélet feloldását, ha­nem esetleg annak megváltoztatását eredményezhette volna, az illető panasz érdemét a felülvizsgálati bíróság felülvizsgálat tár­gyává nem tehette. IX. 1844. 64. A felülvizsgálati bíróság a jogszabályok alkalmazásában nincs a felektől felhozattakhoz kötve, mihez képest az a jogkérdés, hogy a felebbezési bíróság az anyagi jogszabályoknak megfelelően helye­sen minősítette-e a felek közt létrejött szerződést, felülvizsgálat alá vehető. IX. 1852. 80. Habár a felebbezési biróság felperest keresetével csak ezúttal utasította el, nincs akadály az ellen, hogy a felülvizsgálati biróság a felperest felülvizsgálati kérelme következtében a keresetével jogalap hiányából s így keresetével véglegesen utasítsa el. IX. 1925. 252. * Lásd a S. E. 155. §. alatti eseteket is.

Next

/
Thumbnails
Contents