Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IX. kötet 1903,1904 (Budapest, 1905)

LII Az ingatlannak egészben vagy részben alhaszonbérbe adása és abban a föld termőképességére a szerződésben hátrányosnak kijelöli növényeknek lilaloni ellenére való termelése a szerződés oly lényeges fellételeit érinti, a melynek megszegése a szerződés megszüntetéséi vonja maga után még abban az esetben is. ha az szerződésileg ki nem költetett. 1080. 388. Egymagából abból, hogy haszonbérlő haszonbérleti részletet az al­liaszonbérlő kezeiből vett fel, nem vonható következtelés arra. hogy haszon­bérbeadó az alhaszonbérbeadáshoz hozzájárult. 1080. 388. Minthogy a vámszedési jog a dolog természeténél fogva csak szor­galom ós fáradság által használható, a felek közt ez iránt létrejött ez a jogviszony az <>. P. T. 1094. §-a értelmében haszonbérleti szerződésnek tekintendő. 2007. 420. Az a körülmény, hogj a bérlet folyama alatt kórvész következtében a vásárokra hasított körmű állatok felhajtása hatóságilag eltiltatván, ezáltal a vétlen baleset által az illető vámjövedelem csökkent, a vámszedési jog haszonbérlőjél a bérleengedós követelésére fel nem jogosítja, ha a szerző­désben ki van kötve, hogy bérleengedésnek helye nincs és a szerződés egy évnél hosszabb időre köttetett, 2007. 420. Haszonbérleti szerződés megszüntetéséhez vagy megváltoztatásához mint a megállapodásszerű kezelés és használás módjától való eltéréshez a társtulajdonosok összeségének beleegyezése vagy a vagyonközösség jogi ter­mészetének megfelelő egyéb hozzájárulása szükséges: ellenben e nélkül arra nézve egyes társtulajdonosok vagy ezeknek valamely része önálló ren­delkezési, tehát kereshetőségi joggal nem bir. 2008. 421. A haszonbérelt birtokon a haszonbérlő által állandóan 45 darab marha tartatván, a trágyából 16 szekérnek a bérletről elvitele, továbbá a kavics­bányából csekélyebb mennyiségű kavics eladása nem minősíthető oly lényeges érdeksértésnek, hogy e miatt a haszonbérbeadó a haszonbérleti szerződésnek a lejára! előtti megszüntetését jogosan követelhetné. 2028. 451. A haszonbérlőnek a szerződós lényeges feltételeit érintő szerződésellenes cselekményei vagy mulasztásai miatt a haszonbérbeadó a haszonbérlelet annak lejárta előtt is megszüntetheti, ha annak megszüntetése a szerző­désellenes cselekmény következményeként szerződésileg ki nem köttetett is. Ilyen szerződésszegés forog fenn, ha a haszonbérlő által szerződésellenesen bevetett terület a kikötött hármas rendszer szerint ugarnak fenbagyni kellett területhez arányosítva, jelentékeny, ha haszonbérlő a takarmányt vagj szalmái idegen területre szállítja s az abból származó vagy ezzel egyenlő mennyiségű és értékű trágyát a birtokra vissza nem szállított, ha haszon­bérlő az árok pariján levő fákat kipusztítja, ha a lakás czóljaira szolgáló épületet rendeltetési czéljától eltérő oly módon használja, meh annak állagát veszélyezteti. 2035. 462.

Next

/
Thumbnails
Contents