Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IX. kötet 1903,1904 (Budapest, 1905)

48 az 1903. évi márczius hó elején adatott ki és e miatt eddig az ideig a szállodai ipar az illető házban gyakorolható nem volt, felpereseket nem jogosítja fel arra, hogy az addig elő sem állítható szerződési ellenértek helyett alperestől kártérítést követeljenek; mert a felebbezési bíróság Ítéletében foglalt tényállás szerint alperes az illető engedélyért az 1902. évi október hó 1. napján folyamodott és ez a folyamodása az elsőfokú iparhatóság által az 1902. évi november hó 2. napján, tehát már a szerződési idő kezdetén érdemileg el is intéztetett; az elsőfokú iparhatóság ugyan az illető engedély kiadását megtagadta, alperes felfolyamodására ezt a határozatot a másodfokú hatóság helybenhagyta és alperes további felfolyamodása következtében csak a legfelsőbb hatóság rendelte el az illető engedély kiadását a nélkül, hogy alperes az elsőfokú iparhatósághoz kellően felszerelve benyújtott eredeti folyamodását utóbb bármi ujabb adattal kiegészítette volna; ezekből a ténykörülményekből pedig jogilag következik, hogy alperes olyan időben és akként felszerelve folyamodott az illető engedélyért, hogy ez neki már a szerződési idő kezdetén kiadható volt volna; az alsófokú iparhatóságoknak a legfelsőbb hatóság által helyteleneknek kimondott intézkedése tehát a jelen per érdeme szempontjából alperes hátrányára nem szolgálhat; következésképen az illető engedély megszerzése körül alperest jogilag számításba vehető késedelem vagy egyéb mulasztás nem terheli. Ezeknél fogva anyagi jogszabályba ütközik a felebbezési bíróságnak az a jogi döntése, a mely szerint alperes kártérítési kötelezettségét megállapította; épen ezért felpereseket felülvizsgálati kérelmükkel el kellett utasítani, alperes felülvizsgálati kérelmének helyet adni és a felebbezési bíróság ítéletének e részben megváltoztatásával felpereseket keresetükkel egészen elutasítani és mint teljesen veszteseket a S. E. 109., 168. és 204. §§. alapján az összes költségben marasztalni. (Kir. Guria I. G. 506/1903. 1903 szeptember 29.) 1836. Az özvegy, a ki a hagyatéki tárgyalásnál kiskorú gyermekei érdekében is eljárt, nem tekinthető harmadik személynek és a mennyiben a hagyatékot a terhekkel vette át, nem állott jogában a hitelezők között