A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VI. kötet 1900,1901 (Budapest, 1902)
16 órakor Írják alá a végrendeletet, de ezen felül külön záradékban is kifejezik, hogy ez az ők mint tanúk jelenlétében történt, kik bizonyítják ezt a végrendeletet egész tartalmára nézve. Miután pedig a végrendelet irója és a nevek aláírója, ki nevét sajátkezüleg irta a végrendeletre, a tanúskodásból kizárva nincs,, tanúk között két írástudó tanú is előfordul, kik a végrendelkezés megtörténtét, annak tartalmát és a végrendelkező aláírását bizonyítják, kellékhiány e részben sem forog fenn. (Kir. Guria I. G. 262/1900. 1900 szeptember 1.) 1150. Ellenkező kikötés nem létében a követelés engedményezésével az engedményes nem egyedül a tőkéhez, hanem a kamathoz való jogot is megszerzi, mi mellett jogi jelentőséggel nem bir az, hogy az engedményező az engedményestől az átruházott követelés egész összegét, tehát a kamatok értékét is megkapta-e? A követelésnek, a kamathoz való jog fentartása nélkül történt átruházása után az adós által az eredeti hitelező részére a kamatokról kiállított áj adóslevél nem hir jogi halálylyal. ügy állán: Felperes javára 1880. évi február 24-én H. J. és neje B. A. 2200 fiiról az A. alatti kötelezvényt állították ki, a melyben arra kötelezi ék magukat egyetemleg, hogy a kitett összeget, melylyel felperesnek a tőle vásárolt ökrök és termények ára fejében tartoznak — az évi augusztus hó l-én •minden kamat nélkül» megfizetni fogják. Felperes ezt a tőkekövetelését és az engedményokirat tartalma szerint annak «kamatait" is 1887. évi szeptember 29-én átruházta engedménynyel a perben nem álló H. B.-né V. M.-ra, mely engedményezés 1887 október 4-én a telekkönyvben is bejegyeztetett. Felperes javára 1887 november 30-án az adósok, H. J. és B. A. 1000 írtról a B. alatti újabb kötelezvényt állították ki, mely összegre nézve a per során az nyert megállapítást, hogy ez az említett 2200 frt tőkekövetelésnek hátralékos késedelmi kamatát képezte. Felperes ez utóbbi kötelezvény alapján, minthogy időközben az egyenes adósok elhaltak, — ezek örököseit 1899. évi április 25-én 1000 frt tőke ennek 1898. évi január 1 -tói járó 8 % kamata és járulékai iránt megperelte. Az elsőbiróság felperest keresetével elutasította ; a felebbezési bíróság azonban alpereseket elmarasztalta; a kir. Guria 1 -rendű alperes felülvizsgálati kérelme következtében a felebbezési bíróság ítéletét megváltoztatta és felperest keresetével elutasította a következő okokból: