A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VI. kötet 1900,1901 (Budapest, 1902)

Előszó a VI. kötethez. A jogászközönségnek hasznos szolgálatot vélünk teljesíteni, a midőn a kir. Guria polgári felülvizsgálati tanács legújabb határo­zatainak gyűjteményét közrebocsátjuk. Reménylhető, hogy rövid idő választ el attól az általános óhaj valósításától, hogy az uj polgári perrendtartás megalkottatni s ezzel ;i szóbeliség és közvetlenség elve az egész vonalon, vagyis nemcsak a sommás, hanem az eddigi rendes perekben is érvényre fog jutni. Ha a kir. Guria polgári felülvizsgálati tanácsa határozatainak rendszeres gyűjtemény alakjában való közzétételének főczélja ezen­túl is az lesz, hogy az 1893: XVIII. t.-czikkben foglalt sommás eljárásban lefektetett uj perjogi elvek a curiai gyakorlat alapján könnyebben megérthetők legyenek és az egyes curiai határozatok­ban kifejezésre jutott, úgy az eljárásra mint az anyagi jogra vonat­kozó döntések a jogkereső feleknek, a gyakorló ügyvédeknek és a bíráknak tájékozásul szolgáljanak, úgy kétségtelen, hogy e határo­zatoknak gyűjteménye hivatva lesz arra is, hogy az összes perekre kiterjedően alkotandó uj törvényre való átmenetet előkészítse, mint­hogy köztudomás szerint az uj törvény tervezete az 1893: XVIII. t.­czikkben foglalt alapelvi rendelkezéseken lényegileg alig változtat, hanem azokat csak megfelelően átalakítja, kibővíti, következéskép e gyűjtemény az alkotandó uj törvény alkalmazásánál is nélkülez­hetlen segédforrásul szolgálhat. Túlnyomó fontosak voltak azok az okok, a melyek a törvény­hozást arra indították, hogy az uj eljárás ne egyszerre az összes perekre terjesztessék ki, hanem egyelőre a sommás perekre szorít­tassék, a mely okok közül a főok az volt, hogy az uj intézmény előbb a kevesebb fontosságú perekben verjen gyökeret és a gyakorlatban netán mutatkozó hiányok az uj törvényben elkerülhetők legyenek. Azonban a törvényhozás eme rendelkezésének sajnos egyik árny­oldala abban nyilvánult, hogy az uj eljárás alapelveit tanulmány

Next

/
Thumbnails
Contents