A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VI. kötet 1900,1901 (Budapest, 1902)

34 inert a mint ez már fenn kifejtetett, az Aj alatti szerződés szerint felperes köteles volt az alperesi építmények állandó jó kar­bantartására, ellenben az A) alatti szerződés nem tartalmazza azt, hogy az alperesi építményeknek a szerződés létrejötte alkalmával volt állapota különleges eljárásra szolgálhatna okul, vagy hogy fel­peres a jó karban tartásra szükséges munka teljesítését egészben vagy részben elhalaszthatja ; ezekből tehát jogszerűen következik, hogy felperes azokat a munkákat, a melyek az alperesi építmények állandó jó karban tartására már az 1898.évben szükségesek voltak, akikötött évi 8000 korona munkabéri átalányösszegért és ezen kívül egyéb igényre való jogosultság nélkül már az 1898. évben az alperesi épít­mények állandó jó karban tartásának, mint a szerződésből nyilván kitetsző czélnak teljesülésére még akkor is tartozott teljesíteni, ha ama munkára több éven át elmulasztott tatarozás szolgáltatott okot és ha ama munkák teljesítése esetében hasonló munkáikra jövőben több éven keresztül szükség nincs; az ilyen munkák tehát az A) alatti szerződés szempontjából nem tekinthetők több évre kihatók­nak, hanem a rendes évi jó karban tartásnak; és mert ha az illető munkáknak az első évben teljesítése ese­tében hasonló munkákra jövőben több éven keresztül nem is volt volna szükség és ez által felperesre ama szerződés további fentar­tása esetében a további évek alatt netán a munkakevesblet okából vagyoni előny hárult volna is, az erre vonatkozó igényt épen a szer­ződésnek kölcsönös megegyezéssel időelőtt történt felbontása kö­vetkeztében, a mint ez már fenn kifejtetett, felperes utólag csak ak­kor érvényesíthetné, ha ehhez való jogát a szerződés ama felbontása alkalmával kifejezetten fentartotta volna ; ámde a felebbezési biróság ítéletében foglalt és e részben panaszszal meg sem támadott tény­állás szerint az A) alatti szerződésnek ama felbontása minden fen­tartás nélkül történt. A most kifejtett okokból tehát az alperes felülvizsgáilati kérel­mének részben helyt kellett adni, a felebbezési biróság Ítéletének e részben megváltoztatásával felperes terhére ama 570 korona 81 fil­lért is beszámítani, ennek következtében erre az 570 korona 81 fil­lérre és ennek kamatára nézve felperest keresetével elutasítani és ehhez képest az alperes részéről felperesnek fizetendő tőke össze­gét 5173 korona 12 fillérre leszállitani. (Kir. Guria I. G. 276/1900. 1900 szeptember 11.)

Next

/
Thumbnails
Contents