A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. V. kötet 1899,1900 (Budapest, 1901)

422 peres részére el nem küldötte és felperesnek 500 forint bértöbbletet nem fizetett; és e tényállás mellett a felebbezési biróság felperest keresetével azért utasította el, mert szerinte I. rendű alperes ama forgalmi kimutatást csak felperes vagy megbízottjának jelentkezésére tartozott kiadni és mert az illető gyógyszertárra nézve a 10000 forint évi forgalomnak beállta igazolva nincs. Az A. alatti okirat tartalma szerint K. M. a felperestől az 1894. évi október hó 1-ső napjától az 1904. évi szeptember hó 30-ik nap­jáig terjedő 10 évre egy gyógyszertárt bérbe vett és tartozott az első 6 évben évi 2000 forint és az utolsó 4 évben évi 2500 forint bért elő­leges 1/4 évi részletekben felperesnek és ennek mindenkori tartóz­kodási helyén megfizetni vagy postán megküldeni, továbbá az A. alatti okirat azt tartalmazza, hogy ha a bérlő a bérlet megkezdésé­től számítva már a harmadik év leteltével vagy ezentúl, de a harma­dik év lejárta előtt, bármely évben a nem kolera járvány által elő­idézve évenkint 10,000 forint bruttó jövedelmet érne el, a bérösszeg már a negyedik évtől kezdve évenkint 2500 forint lesz, — ebből fo­lyóan kötelezi magát bérlő a forgalomról könyvet pontosan vezetni, és az arra vonatkozó kimutatást s bérlet harmadik évének lejártától fogva annak hatodik éve végéig és minden év szeptember hó végén bérbe­adónak vagy megbízottjának annyival is inkább pontosan átszolgál­tatni, mivel ellenkező esetben köteles lesz bérlő az említett forgalmi kimutatás át nem szolgáltatása napjától fogva, eltekintve attól, váj­jon az évi forgalom 10,000 forintot tett-e, vagy nem, évenkint 2500 forint bérösszeget bérbeadónak fizetni. A B. alatti okirat tartalma szerint az 1897. évi márczius hó 22-ik napján K. M. a bérletet felperes hozzájárulása mellett az A. alatti okiratban foglalt szerződés átvállalásával az I. rendű alperes vette át és az I. rendű alperes kötelezettsége mellett a II. és III. rendű alperes egyetemleges készfizető kezességet vállalt. Ily körülmények között az I. rendű alperes saját szerződésszerű lekötelezettségénél fogva kétségtelenül tartozott a bérlet harmadik évének az 1897. évi szeptember hó végén történt lejártával, ha nem is épen már szeptember hó 31 -ik napján, de haladéktalanul az illető uvógyszertárra vonatkozóan az akkor lejárt bérleti időre terjedően a forgalmi kimutatást felperesnek, vagy megbízottjának átszolgáltatni és ezt az 1898. és 1899. években ismételni, ellenkező esetben a szer­ződés szerint a további időre további évi 500 forintot fizetni, a melyerl a II. és III. rendű alperes a szerződés szerint egyetemire--

Next

/
Thumbnails
Contents