A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. V. kötet 1899,1900 (Budapest, 1901)
308 zott követelés viselését magára vállalta, illetve a követelés a hitelező beleegyezésével továbbra is az ingatlanon li agyatik. Az ítélet végrehajthatóságának kimondása csupán a per főtárgyára vonatkozó marasztalásra, de nem ennek hiányában a perköltségre terjedhet ki. (S. E. 117. és 169. §§.) Ügy állás: Az I. és II. r. felperesek egy korábban lefolyt végrehajtási ügyben végrehajtást szenvedettek, a III. r. felperes pedig árverési vevő volt. A III. r. felperes az árverési feltételeknek eleget nem tevén, az e miatt kibocsátott ujabb árverési hirdetmény alkalmából az I. és II. r. felperesek a jogerősen megállapított sorrendi végzés alapjául szolgáló tárgyalást megelőzően teljesített fizetésre tekintettel végrehajtás korlátozása, illetve megszüntetése iránt keresetet indítottak. A III. r. felperes (árverési vevő) pedig azon az alapon, hogy a végrehajtató bekeblezett követelését az elárverezett ingatlanra továbbra is nála hagyta, az előbbi felperesekkel egyetértésben a végrehajtás felfüggesztését kérte. A felebbezési bíróság csupán abban az alapkérdésben tárgyalt, hogy a felperesek kereseti joggal birnak-e, s tárgyalás után mindhárom felperest kereseti jogukkal elutasította, s a perköltségben marasztalta, s ez utóbbi marasztalásra nézve Ítéletét a felülvizsgálatra tekintet nélkül végrehajthatónak mondotta ki. Az alperesnek ez utóbbi irányban beadott felülvizsgálati kérelmének a kir. Guria helyt adott, a felpereseket azonban felülvizsgálati kérelmével a kir. Guria elutasította a következő okokból : Felpereseknek felülvizsgálati kérelmükben felhozott panaszai a végrehajthatóság kimondása ellen felhozott panasz kivételével megállható alappal nem birnak. Ugyanis a bíróságnak jogában áll csupán az alapkérdések felett elkülönítve táigyalni; az által tehát a felebbezési bíróság jogszabályt nem sértett, hogy a mennyiben altban a jogi felfogásban volt, hogy a felperesi keresetnek nincsen helye, csak a felett a kérdés felett tárgyalt, hogy általában felperesek végrehajtás megszüntetési, felfüggesztési, vagy korlátozási perrel jogosan élhettek-e vagy sem v* Magától értetődik azonban, hogy ha az alapkérdésben tett birói döntés a jogszabályoknak meg nem felelne, és ennélfogva a felebbezési bíróság által elfoglalt elvi álláspont a kereset érvényesítésének a jogszabály helyes alkalmazása mellett útjában nem állhatna, az érdekelt fél felülvizsgálati kérelme következtében a felülvizsgálati bíróságnak ily esetben a tárgyalást a per összes érdemére kellene elrendelnie.