A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. V. kötet 1899,1900 (Budapest, 1901)

44 a bérleti viszonyt felperes az 1898. év augusztus hó elején alperes­hez intézett levelében egyoldalúan megszüntethette és meg is szün­tette, hanem az a bérleti viszony a bérlemény kiürítése iránti perben a felebbezési bíróság előtt létrejött egyezséggel, tehát a felek köl­csönös megállapodásával és pedig az egyezségben a bérlemény át­adására meghatározott időben, vagyis az 1898. évi október hó 29-ik napján szűnt jogilag meg, mert annak a pernek tárgya tulajdonképen az volt, hogy az a bérleti szerződés a kikötött bérleti idő lejárta előtt itéletileg felbontassék és mert nem létezik olyan tételes törvény vagy állandóan követett birói gyakorlat, hogy a tényleg gyakorolt jog megszűntnek kimondását tárgyazó keresetnek hatálya a kere­set beadása időpontjára visszahatólag szünteti meg azt a jogot, illetve ama jogra alapul szolgált jogviszonynak jogszerű következ­ményeit. Ezeknél fogva az 1898. évi július hó 27-ik napjától az 1898. évi október hó 29-ik napjáig terjedő időre jogilag alperesi csődtömeg tekintendő felperes bérlőjének; ennél a szerződésszerű viszonynál fogva pedig az azután esedékes bérfizetés kötelezettsége személyes tartozás gyanánt az alperest terheli és ez a teher a csődtörvény 48. §. 2-ik pontja szerint az alperesi csődtömegnek tartozása; e kö­telezettség alól alperes csak annyiban szabadulhatna, ha tőle a bér­lemény használata, mint a bérnek ellenértéke elvonatott volna; azonban az ismertetett tényállás szerint azon időn át alperes a bér­leményt tényleg igénybe vette, nevezetesen a bérlemény kulcsát magánál tartotta és ez által a bérlemény felett az uralmat ő gya­korolta, mire nézve nem bír befolyással az, hogy felperes a végre­hajtás utján nyert jogánál fogva a bérleményben levő ingókat lefog­laltatta és az őt megillető törvényes zálogjognál fogva azokat az ingókat onnan elvinni esetleg nem engedte, mert ezekkel felperes az őt az alperes ellenében is megillető jogot gyakorolta. A 2. alatti szerződés 2-ik pontja nem tartalmazza azt, hogy bérlő az 1897. évi november hó 1-ső napjától kezdődő első évre bért fizetni nem tartozik, hanem a szerződés ama pontja szerint felperes az első evi bérre nézve fizetési halasztást adott és pedig akként, hogy az első évi bér az 1898. évi november hó 1-ső napjától kezdőleg, a második évi bérrel együtt az ott kitett részletekben lesz fizetendő. Az ekként adott halasztás azonban hatályát vesztette az által, hogy a bérleti viszony már az első évben megszűnt és így a kereseti kö­vetelés az 1898. évi október hó 29-ik napján esedékessé vált, mert

Next

/
Thumbnails
Contents