Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. II. kötet 1896,1897 (Budapest, 1898)

3donított attól, a melyet ugyanezen ténynek a C. a. hozott jogerős ítéletében tulajdonított. Nem bír pedig alappal azért, mert a nem azonos tárgyú és czélu e két perben a bíróság ugyanazon ténynek jogi jelentőségét, az érvényesített jog szempontjából bírálván el, a tekintetben eltérő következtetésre is juthatott, s a jogerős ítéletnek indokaiban foglalt kijelentések magukban véve az itélt dolog joghatályosságával nincsenek felruházva. Sérelmül hozza fel a felperes azt is, hogy a felebbezési bíróság ítéleti indokai szerint elismerte, hogy a korcsmáltatási jognak gyakorlásához való jog a felperest illeti meg, valamint bebizonyítottnak fogadta el, hogy az 1895 november 1-én esedékes bérösszeget az alperes nem a felperesnek fizette ki, az alperes eme mulasztásának szükségképeni jogi következményét a bérszerződés megszűntére nézve még sem vonta le. E panasz a szerződési kötelezettség teljesítését feltételező tény jogi hatályossága ellen irányulván, kétségtelenül jogkérdésre vonatkozik, de alaptalan, mert a felebbezési bíróság az ítéleti tényállásban megállapított tények alapján épen arra vont le jogi következtetést, hogy az a fizetés, a melyet az alperes a W. J., mint a néhai W. L. és ennek neje hagyatéki vagyona egyik kezelője kezéhez teljesített, a felperes irányában is az alperes kötelezettsége teljesítését eredményező fizetés hatályával bír. Minthogy pedig a megállapított tényállás szerint a korcsmáltatási jog gyakorlatánál használt helyiséghagyatéki vagyont képezett, a helyiség használatának ellenértéke ben foglaltatott, a korcsmáltatási jognak gyakorlásáért járó, ezzel együttesen meghatározott bérösszegben : helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy az alperes, miután az általa egyoldalúlag fel nem oszthatott egész bérösszeget a hagyatéki vagyon kezelőjének, mint egyik jogosultnak kezéhez lefizette, a másik jogosított irányában a fizetésben késedelmesnek nem tartható. Alaptalan az a panasza, hogy a felebbezési bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a korcsmáltatási jog gyakorolhatásának lényeges feltétele volt, az arra szolgáló helyiségeknek kibérlése; az alperes pedig az albérbe adással megszegvén a lakbérszerződést, ennek megszüntethetésével nem állhat fen többé a korcsmáltatási jognak ő általa való gyakorlásának joga sem. Az alperes irányában az A. a. szerződés alapján különállóan a haszonbérleti és lakbérszerződési viszonyról szó nem is lehet, mert abban az alperes a korcsmáltatási jogot a maga teljességében sze1*