Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. I. kötet 1895,1896 (Budapest, 1897)

ELŐSZÓ. Közel két éve annak, hogy a sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. t.-cz. életbe léptettetett. Ebben a törvényben, az eddigi peres eljárásunkban nem ismert, oly perjogi elvek vannak lefektetve, a melyeknek mentől bővebb meg­ismerése annál kívánatosabb, mert remélhetőleg már nem hosszú idő választ el attól az időtől, a mikor ennek a törvénynek a szóbeli­ségnek teljes megvalósítására, a bizonyítékoknak a bírói meggyőző­désen alapuló szabad mérlegelésére vonatkozó fő elvei, ezekkel kap­csolatosan jogorvoslati rendszere is, törvénykezési eljárásunkban, az egész vonalon érvényesülni fognak. E törvényben lefektetett eljárási alapelveknek felismerhetése czéljából, hézagot pótló munkát vélünk végezni, a midőn legfőbb bíróságunknak, a m. kir. Curiának, törvény által felülvizsgálati hatás­körébe utalt ügyekben hozott határozatait, rendszeresen összegyűjtve, közrebocsátjuk, mert a jogélet megismerésének legalkalmasabb for­rása a bírói gyakorlat. De nemcsak az új sommás eljárás elveinek megismerése czél­jából birnak fontossággal a m. kir. Curia felülvizsgálati tanácsának határozatai, hanem az anyagi jognak szempontjából is. A felülvizsgálati bíráskodásnak köre a jogkérdésre szorítkozván, a felülvizsgálati bíróság a S. E. 203. §. rendelkezéséhez képest, az ügynek felülvizsgálata alkalmával a felhozott jogszabály és ennek alkalmazhatósága iránt határozatának indokaiban nyilatkozni tar­tozik. Határozataiban tehát kétségtelenül felismerésre jutnak a bírói gyakorlat által megállapított érvényben álló magánjogi szabályok is. a*

Next

/
Thumbnails
Contents