Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. I. kötet 1895,1896 (Budapest, 1897)

96 indokolta, hogy a kihallgatott felek között miért találta a felperes előadását valószínűbbnek. (Kir. Guria I. G. 189/95. 1896. február 7.) LXXVII. Igényper. Az adós közel rokonaival kötö11 vagyonátruházásnak hatálytalansága, a hitelező irányában. Közel rokonok között történt ajándékozás a korábbi hitelezők kielégítési jogának érvényesítését nem gátolhatja, s a hitelező az ajándékozási ügyletnek hatályosságál az igény ellenéhen, kifogás utján megtámadhatja. Felpereseknek az 1893 : XVIII. t.-cz. 185. §. a) pontjára alapított felülvizsgálati kérelme figyelembe vehető nem volt, mert a másodbiróság tényállása gyanánt megállapította, hogy a végrehajtató követelése J. J. végrehajtást szenvedő ellen azon időben már fennállott, sőt már perelve is volt, midőn ez a lefoglalt templomi ülőhelyeket, illetve helyesen azok használati jogát felperesekre átruházta, megállapította, hogy felperesnek a végrehajtást szenvedővel és pedig 1. r. felperes mint fiu, 2. r. felperes mint vő közti családi összeköttetésben állanak, megállapította, hogy az átruházás után az illető templomi ülőhelyek használatában változás elő nem állott. A felperesek panaszolják ugyan, hogy e tényállás megállapításánál a kir. törvényszék R. I. tanúvallomását teljesen figyelmen kívül hagyta, ebbeli panaszuk azonban alaptalan, mert a felülvizsgálattal megtámadott ítélet indokaiban e tanú vallomására hivatkozás történt, egyébként pedig felperesek nem hozzák fel sérelmül azt, hogy a tényállás megállapításánál valamely kötelező bizonyítási szabály megsértetett volna. E tényállásból a kir. törvényszék helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy a kereseti alapul vett vagyonátruházás mint végrehajtató alperessel szemben hatálytalan, ezt végrehajtási jogának az átruházott imaszékekre való érvényesítésében nem akadályozza, mert felperesek nem is állítják, hogy a végrehajtást szenvedőnél más kielégítési alap találtatnék, és mert a törvényes gyakorlat ily esetekben abból a felfogásból indul ki, hogy az adós közel rokonaival szemben vélelmezendő, hogy az adósnak a hitelező megkárosítására irányuló szándékáról tudomással birtak.