Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXV. kötet (Budapest, 1933)

8-2 Hitel jogi Döntvénytár. sában hivatkozás. Mindezek a megállapítások a jogi álláspont elvi kitűzésével s az alkalmazott jogszabály megjelölésével további kapcsolatban már nincsenek és a döntés tekintetében sem volt kihatásuk. Végeredményben ugyanis az ítéletben foglalt elvi álláspont szerint nem az volt a döntő kérdés, hogy a részvénytársaság akkor volt-e olyan helyzetben, mely válságosnak, illetve az anyagi csőd állapotának nevezhető, midőn a végrehajtóbizottság kirendelése megtörtént, hanem az, hogy a felperes által átutalt összeg elfogadása oly időben történt-e, midőn a részvénytársaság anyagi bajaiból már kibontakozás nem volt. A perújítás megengedése iránti kérelem jogszerű alapjául nem szolgálhat tehát sem az a tényállítás, hogy a részvénytársaság 1925. évi április hó 1-én válságban nem volt, sem annak állítása, hogy a részvénytársaság abban az időben fizetéseit meg nem szüntette, hanem csupán tőkéi lekötött volta és üzemi kiadásainak nagysága miatt volt időlegesen immobil, de alaptőkéje úgy könyvszerűen, mint ténylegesen érintetlenül megvolt, sem végül a csatolt okiratok és felhívott tanúk által való bizonyításnak ezekre vonatkozóan történt felajánlása. A kir. Kúriának az alapperbeli ítéletben elfoglalt további álláspontja az, hogy a per eldöntésénél közömbös, hogy a szóbanforgó végrehajtóbizottság mellett működött-e vagy működhetett-e a részvénytársaság igazgatósága, vagy pedig az utóbb kirendelt végrehajtóbizottság az igazgatóság hatáskörét egészen magához ragadta-e, mert ha a részvénytársaság ügyvitelében ezzel a végrehajtóbizottsággal párhuzamosan az igazgatóság netán működött is, az adott esetben nem a hatáskörök általános megosztása, hanem egyedül az a döntő, hogy a felkeres pénzének átvétele és rendeltetésétől eltérő felhasználása a végrehajtóbizottság határozatán alapult-e. Ezek után a kir. Kúria végső következtetése az volt, hogy a végrehajtóbizottság a kereseti összeget, melyet a felperes az I.-bank részvénytársasághoz postatakarékpénztár útján és 1925. évi június hó 19-én felvehetőleg azzal az előzetes megállapodással utalt át, hogy a részvénytársaság azt a H. S. vattagyárnak fogja továbbadni, a vezérigazgató indítványára, az előadottak ténybeli valóságát nem vizsgálva, már június hó 18-án, habár formálisan tiltakozott is, de végeredményben mégis elfogadta és hozzájárult ahhoz, hogy a vezérigazgató ezt az összeget nagyobb részben a részvénytársaságnak a kasszanapon esedékes váltóira és általában a részvénytársaság céljaira, tehát a megállapodásban foglalt rendelkezéstől eltérőleg felhasználja. Ezzel előidézte, hogy a felperes I.-bank részvénytársasághoz küldött kereseti összeget ettől, minthogy időközben kényszerfelszámolás alá került,