Sebestyén Samu - Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXIV. kötet (Budapest, 1932)

Hiteljogi Döntvénytár. 127 bízó másik fél kárát (negatíves Vertragsinteresse) megtéríteni. Nem köteles erre a kármegtérítésre, ha a másik felet vétkesség vagy a tévedés okozása terheli (így: Kúria 1898. jún. 16. G. 145/1898. Dt. 3. f. XIII. 11.). Ha pedig a másik fél a szerződés megkötésekor a megtámadhatóság okáról tudott, vagy csak súlyos gondatlanságból nem tudott (így : Kúria 1916. aug. 29. Rp. I. 4419/1916. Mj. Dt. X. 212.), vagy ha a tévedést vétkesen okozta, a vétlen tévedővel szemben ő köteles kártérítésre. Az 1884 : XVII. tc. 94. §-a b) pontjában 120. említett egy egész munkanapon át igazolatlanul szünetelés szempontjából az ügyvezetőigazgató más megítélés alá esik, mint a segédszemélyzet tagjai. (Kúria 1931. szept. 24. P. II. 4771/1930. sz.) Indokok : Az 1884 : XVII. tc. 94. § b) pontjának az a rendelkezése, mely az egy napon át való igazolatlan szünetelést azonnali elbocsátási okul mondja ki, nyilvánvalóan csak a folytonos és egyenletes üzemi vagy üzleti munkára beosztott személyzetre nyerhet alkalmazást. Az ügyvezető-igazgató a segédszemélyzet felett áll, azzal már a munkája tekintetében sem hasonlítható össze és ezért hivatali kötelességei is mások, mint a közönséges segédszemélyzet tagjaié. Az ő távolmaradása is tehát azonnali elbocsátási okul csak akkor szolgáihatna, ha az a kötelesség makacs megtagadását jelentené. Felperesnek azt a tényét, hogy 1927. évi július hó 14-én szabadságra ment, nem lehet a kötelesség makacs megtagadásának tekinteni. Az alperes r.-t. igazgatói állásban lévő tisztviselőinél a szabadság igénybevétele szokásos volt, de a dolog természeténél fogva a felebbvaló tudomásától és beleegyezésétől függött. Minthogy a meg nem támadott tényállás szerint 1927. évben az alperes rt. ügyeit egy négy tagból álló végrehajtóbizottság intézte és ennek a végrehajtóbizottságnak egyik vezetőtagjával a felperes maga, F. D.-vel pedig S. B. igazgató közölte a felperes szabadságramenési szándékát és az alperes nem is állította, hogy akár ezek maguk, akár az ő tudomásuk alapján a végrehajtóbizottság felperesnek a szabadságratávozást megtiltotta volna ; és mivel az ügyvezető-igazgatók a szabadságidőt maguk között úgy osztották be, hogy közülök mindig csak egy legyen távol ; a felperes joggal lehetett abban a tudatban, hogy szabadságának 1927. évi július hó közepén való igénybevételét a felettes végrehajtóbizottság tudomásul vette. Ilyen előzmények után a szabadság tényleges igénybevétele csak akkor volna a kötelesség makacs megtagadásának tekinthető, ha az alperes a felperest a visszatérésre felhívta és a felperes ennek a felhívásnak nem engedelmeskedett volna.