Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXII. kötet (Budapest, 1930)

160 Hiteljogi Döntvénytár. is, hogy alperes állandóan és rendszeresen., bizonyos szabályok szerint, tehát intézményesen a cseh-szlovák nyugdíjbiztosítóintézet által kifizetett és az ottani törvény folytán csekély értékű nyugdíjat a sajátjából a felperesek kivételével minden más nyugdíjba menő alkalmazottnak megfelelően kiegészíti : úgy abból a tényből, hogy alperes a nyugdíjbiztosítás eme rendszerével a maga nyugellátási kötelezettségének kívánt eleget tenni és hogy e kötelezettség anyagi eredményének meghiúsulásai folytán a nyugdíjba lépő alkalmazottainak önkéntes elhatározásából ugyan, de rendszeres, állandó és intézményes nyugdíjki gészítést nyújt, okszerűen következik, hogy ezzel önként vállalt általános kötelezettséget a cseh-szlovák törvény által lecsökkentett nyugdíj kiegészítésére és hogy ebből az intézményes kiegészítésből egyik alkalmazottját sem zárhatná ki, hacsak az intézmény létesítésekor kifejezetten ki nem jelentette, hogy a juttatást az alkalmazottak egyikére vagy másikára nem kívánja kiterjeszteni. Ha azonban mindez nem volna megállapítható, hanem csak az az alperesi tényállítás nyerne bizonyítást, hogy ő a nyugdíj kiegészítést egyes alkalmazottjainak személy szerint nyújtott önkéntes ajándék gyanánt, kötelezettség nélkül juttatja : ebből a tényállásból felperesek igénye a nyugdíj kiegészítésére nem volna megállapítható. Minthogy azonban a fellebbezési bíróság sem ezen perdöntő kérdések tekintetében, sem pedig II. r. felperes ama tényállítása tekintetében, hogy alperes az ő nyugdíját az 1924. és 1925. években 3—3000 esehkoronával tényleg ki is egészítette, tényállást meg nem állapított és minthogy e nélkül az ügy végeldöntésre nem alkalmas, ennélfogva a Pp. 543. §-a értelmében a fellebbezési bíróság ítéletét fel kellett oldani és nevezett bíróságot további eljárásra és újabb határozathozatalra kellett utasítani.