Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXII. kötet (Budapest, 1930)

82 Hiteljogi Döntvénytár. az igazgatóság tagjaival szemben megállapított megtorló intézkedések ki nem terjeszthetők. — III. A végrehajtó­bizottság tagjainak száma, viszonyítva az igazgatóság tagjai számához, nem korlátozható. I. Felperes az alperes részvénytársaságnak, melynek közgyűlési hatá­rozatait megtámadja, az 1926-ban megtartott közgyűlés idejében már rész­vényese volt. Ez a közgyűlés, a társaság céljaira vonatkozó alapszabály­módosítást határozott el annálfogva, hogy 1925-ben az alperes részvénytár­saság az általa üzemben tartott gyógyszertárt másra ruházta át, s az ugyan­akkor megtartott közgyűlés ezt az átruházást jóváhagyta. — A Kúria a felleb­bezési bíróságnak a kereseti jog hiányára vonatkozó döntésével szemben megállapítja felperes kereseti jogát az 1925. évi közgyűlés határozatának megtámadására nézve is, mert utóbbi összefügg az alapszabálymódosításra vonatkozó, megtámadott közgyűlési határozattal, noha 1925-ben a felperes még nem volt az alperes részvényese. Kiemeli a Kúria megokolásul, hogy, ha az 1925. évi közgyűlési határozat a K. T. 179. §. utolsó bekezdésének rendelkezésébe (alapítási tervezetből átvetc intézkedést közgyűlési határo­zattal nem lehet módosítani) beleütközik, úgy a határozat amúgy is érvény­telen. A per érdemében a felperest keresetével a Kúria elutasítja. II. A részvénytársaság felszámolója ellen vizsgálati eljárás indult a miatt, hogy a társaságnak az ő mulasztása miatt bizonyos ideig felügyelőbizottsága nem volt. — A Kúria a panaszlott semmisségi panasza következtében ki­mondja, hogy a K. T. 218. §-ában az igazgatóság tagjaival szemben meg­állapított megtorló intézkedések a felszámolóra ki nem terjeszthetők, de, mert az igazgatóság hatásköre a felszámolóra megy át, s ez a felügyelőbizott­ság megválaszfása véget a közgyűlés összehívását elmulasztotta, a K. T. 221. §. 2. pontjába ütköző kereskedelmi vétség miatt pénzbírsággal bünteti. III. Az alsóbíróságok álláspontja szerint az igazgatóság által saját tagjai közül kiküldhető végrehajtóbizottság tagjainak száma kisebb kell, hogy legyen, mint az igazgatóság többi tagjainak száma. Ez azon a megfon­toláson alapszik, hogy adott esetben az igazgatóság a végrehajtó bizottság határozatait nem változtathatná meg. A Kúria a társaság felfolyamodá­sára hozott alábbi határozatával a II. bíróság végzésének idevonatkozó részét megváltoztatja. I. (Kúria 1929 máj. 8. P. IV. 4122/1928. sz.) Indokok : x\lapos a felperesnek a kereseti joga hiányára vonatkozó döntés ellen irányuló felülvizsgálati támadása, amennyiben kétségtelen, hogy a K. T. 174. §-a alapján meg­illeti őt a kereseti jog az említett közgyűlésen a társasági célra vonatkozólag elhatározott alapszabálymódosítás megtámadása tekintetében. Ennek a kérdésnek az eldöntése pedig szükségessé teszi az 1925. évi november hó 30-án megtartott rendkívüli közgyűlés ama határozata érvényességének elbírálását is, amely a Sz. gyógyszertár átruházásának jóváhagyására vonatkozik. Ehhez képest a felperes kereseti jogát nem érinti az, hogy az utóbb említett, szintén támadás tárgyává tett közgyűlési határozathozatal idejében még részvényes nem volt, annál

Next

/
Thumbnails
Contents