Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXI. kötet (Budapest, 1929)

130 Hiteljogi Döntvénytár. foglalása sem, hogy már 1925 augusztus 1-től kezdődőleg az átértékelés mérvére nézve az 4928. évi XII. tc. szabályait vette irányadónak, mert e törvény imént felhívott 14. §-ának az állandó bírói gyakorlat mindig azt az értelmezést adta, hogy ez a törvény átértékelési szabályainak 1925 augusztus l-ig visszahaló erőt biztosít. A törvény most jelzett hatályossága előtti időre vonatkozólag ugyan a bíróság a nyugdíjálértékelés mérve tekintetéiben az 1926. évi XXVI. tc.-ben lefektetett szabályokhoz kötve nincs és az átértékelés mértékét az eset körülményeihez képest a méltányosság szerint állapíthatja meg. Ámde nincs olyan jogszabály sem, amelynek értelmében a korábbi időre a nyugdíj okvetlenül az arányszám szerint előállónál magasabb összegben lenne megszabandó és így arra tekintettel, hogy felperes javakorbeli munkaképes férfiú, aki egyébként is a halósági bizonyítvány szerint kereső állásban volt és aki a B. Takarékpénztár Részvénytársaság szolgálatában csupán 24 évet töltött, tehát teljes megélhetést nyújtó nyugdíjat még nem is szerezhetett, sem a jogszabályokkal, sem a felperes egyéni körülményeiből folyó méltányossággal nincs ellentétben, hogy a fellebbezési bíróság a felperes nyugdíját az 1925 augusztus 1-i megelőző időre is olyan összegben szabta meg, amely az arányszám szerint járóval éppen megegyezik. Ezzel szemben az idézett törv. 4. §-a szerint az arányszám alá eső nyugdíj azon illetmény alapján állapítandó meg, amelyet az alkalmazott utoljára betöltött állásához és munkaköréhez hasonló állást és munkakört betöltő más alkalmazottak ugyanannyi szolgálali idő ulán az 1914. évben kaptak, vagyis az illetmény megállapításának kötelezően figyelembe veendő egyik tényezője az állás és munkakör, a másik pedig a szolgálati idő tartama, aminek révén a szolgálati időnek illetménygyarapító hatása is világosan törvényes elismeréshez jutott. Ezt azonban a fellebbezési bíróság kellően nem vette számításba, amidőn a hasonló munkakörű V. Géza pénztárfőnöknek csak 1914. évi 6666 K 67 f illetményét vette alapul, jóllehet V. Géza pénztárlőnök akkor még csak 18 éve szolgált, felperes szolgálati ideje pedig 24 év. Arra figyelemmel tehát, hogy a felperes és V. Géza által egyaránt betöltött pénztárfőnöki állás 6666 K 67 f fizetése 18 évi előrehaladás eredménye volt, hogy felperesnek hatásköre utóbb a V. Gézáét még meg is haladta, amennyiben felperes, mint igazgató-helyettes, egyúttal a személyzeti ügyeket is intézte, amelyeket most maga az ügyvezető-igazgató lát el, hogy a pénzintézeteknél a szolgálati idő növekedésével az illetmények általában emelkedni szoktak és hogy maga alperes is felperes nyugdíjazását a szabályzat által megengedeti legmagasabb 12,000 K-ás törzsfizetés alapján esz-