Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)

Hiteljogi Döntvénytár. 69 sek a váltóért a kikötött ellenértéket meg nem kapták, beszerezni rendelt bűnügyi iratok a bűnügyi eljárás folyamata, illetve a kom­munizmus alalt történt megsemmisítésük folytán beszerezhetők nem voltak, ekkép nem róható az alperesek terhére a váltóper befejezésének az a késedelme, amely alatt a korona nagyobb arányú értékromlása bekövetkezett, és így az adott esetben az át­értékelésnek a fellebbezési bíróság által elfogadott mértéke a mél­tányosság követelményeinek megfelel. Nincsen elfogadható alapja a felperes a miatt emelt panaszának, hogy a váltóper költségeinek átértékelése mellőztetett, továbbá, hogy az elsőbírósági és fellebbezési eljárási költségek kölcsönösen megszüntettek. Mert a váltóperben megállapított perköltséget az alperesek a harmadbírósági ítéletben megállapított teljesítési idő­ben megfizették és így annál a bírói gyakorlat szerint valorizá­cióról szó nem lehet és mert a felperes nagy részben való per­vesztessége folytán a költségek kölcsönös megszüntetése irányadó (Pp. 426., 508. §.) jogszabályt nem sért. Csődmegtámadás. 43. A megtámadhatatlanul szerzett biztosítási végrehajtási zálogjog következményeként a válságos idő alatt foganatosított kielég. végrehajtás nem tá­madható meq. T_, . (Kuna 4 927 márc. 23. P. VII. 4868/1926. sz.) Indokok: Az irányadó tényállás szerint alperes 1924 szept. 14-én vezetett a közadós ellen ennek ingó s ingatlan vagyonára biztosítási végrehajtást, helyes a fellebbezési bíróság ítéletében felhozott indokokból az a döntése, hogy alperesnek ezen végre­hajtási cselekménye a Cs. T. 27. §. 2. pontjában megszabott egyéb előfeltételek hiányában a hitelezőkkel szemben nem hatálytalanít­ható, s hogy a biztosítási végrehajtás hatályának éppségben tar­tása következményeként az utóbb — a válságos idő alatt — foganatosított kielégítési végrehajtás s illetve ennek folyománya­ként az előjegyzett zálogjog igazolásául szolgáló bekebelezés és végrehajtási jog feljegyzése sem hatálytalanítható, mert ennek joghatálya a biztosítási végrehajtás foganatosításának mint az ingó és ingatlan zálogjog tényleges megszerzésének idejére, amely a Cs. T. 27. §. 2. pontjára alapított megtámadásnál egyedül irányadó, hat vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents