Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)

Hiteljogi Döntvénytár Felperest ezért a kereshetőségi jog alperessel szemben megilleti s már ez kizárja azt, hogy felperes a kereshetőségi jog hiánya miatt alperessel szemben elutasíllassék. De felperes, mint utalványos is felléphet az alperes ellen. A L. és P. cég, a tényállás szerint megbízta felperest a fuvarozási és szállítmányozási költségeknek alperestől beszedésével és az alperessel létesített megállapodással, hogy e költségeket viseli, megbízta alperest azzal, hogy a költségeket felperesnek, a szállít­mányozónak kifizesse. Itt, utalványozás történt tehát, amelynél a L. és P. cég az utalványozó, felperes (szállítmányozó) az utalványos és alperes az utalványozott. És ez utalványozás teljessé vált akkor, amidőn alperes (az utalványozott) elfogadta az utalványt azzal, hogy a Sch. és társa budapesti cégnek Ígéretet tett, hogy a költ­ségeket a Sch. és társa pozsonyi cégnek, az utalványosnak ki­fizeti. Ezen igéret vételénél a budapesti Sch. és társa cég ugyanis, mint a pozsonyi cég által kijelölt közvetett szállítmányozó, vagyis a pozsonyi cég megbízottja szerepelt. Az elfogadott utalvány alap­ján pedig az utalványos az utalványozott ellen keresettel felléphet. Kiemeli a kir. ítélőtábla még, hogy a szállítmányozó a meg­állapított külön megbízás nélkül is a feladó (L. és P. cég) meg­bízottjának volna tekintendő a költségek behajtására. Felperes a keresettel érvényesített összegeknek, amelyek a ténymegállapítás szerint a Sch. és társa budapesti cég által al­peres ellen folytatott perben érvényesített összegekkel azonosak, a megfizetését alperestől még sem követelheti. A Sch. és társa budapesti cég már közvetett szállítmányozói megbízásával az utalványos szállítmányozó (Sch. és társa pozsonyi cég felperes) követelésének a behajtására is megbízást kapott. Ezt a megbízást és az ahhoz fűződő meghatalmazást a K. T. 388. §-a is megállapítja, amidőn a közvetett szállítmányozó köte­lességévé teszi, hogy a szállítmányozó jogait, különösen zálog­jogát gyakorolja. A Sch. és társa budapesti cég ekképen az árut ki sem adhatta volna alperes fizetése nélkül, de a kiadás sem szüntette meg kötelességét és jogát, hogy a szállítmányozónak, az elfoga­dott utalvány utalványosának követelését érvényesítse alperessel szemben. Ez a behajtással megbízott közvetett szállítmányozó behajtási lépéseiben alperessel szemben, ha a saját nevében járt is el, a megbízó szállítmányozót (felperest) helyettesítette. A K. T. 388. §-a szerint is a szállítmányozó jogait érvényesíti s különösen az áru kiadásával hitelezett költségek behajtásánál nem a saját jogán lép fel, hanem mint az utalványos szállítmányozó megbízottja és meg­hatalmazottja.

Next

/
Thumbnails
Contents