Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XX. kötet (Budapest, 1928)

42 Hiteljogi Döntvénytár. átvételekor kiállított X. jel alatt másolatban csatolt, az elsőrendű alpereshez címezett levélben, mint a felperesek által annak megbízásából letétbe helyezettet ismerte el és ezt az elismerő leveíet az elsőrendű alperesnek adta át, aki azt ugyanott másodrendű felperesnek szolgáltatta ki; ezután másodrendű alperes az Y. alatti levéllel értesítette elsőrendű alperest, hogy a 400 dollárt letétszámlán javára írta; elsőrendű alperes pedig ezen utóbbi levél alapján 1924. évi április hó 28. napján a 400 dollárt a másodrendű alperesnél felvette, azt saját céljára felhasználta és ekkép a felpereseket ezzel az összeggel megkárosította. A pénzintézet az üzletkörébe eső ügyletek tekintetében a vele összeköttetésbe lépő felekkel szemben gondosságra van kötelezve és így a K. T. 271. §-a értelmében a rendes kereskedő gondosságával köteles eljárni. Annak elmulasztása tehát a felet abból kifolyóan ért kárért a pénzintézet felelősségét vonja maga után. Ehhez képest abban a kérdésben, hogy a felpereseket ért kárért terheli-e a másodrendű alperest felelősség, az a döntő, hogy megbízottja a kérdéses letétügylet körül a rendes kereskedő gondosságával járt-e el. A fellebbezési bíróság a másodrendű alperes részéről jogos hatáskörében eljárt abban az időben nála cégvezetői minőségben alkalmazásban állott S. J. tanú vallomására hivatkozással azt állapította meg lényül, hogy nevezett a nála jelentkező másodrendű felperest és elsőrendű alperest megkérdezte a felől, hogy a letét felett ki fog rendelkezni, mire elsőrendű alperes rendelkező félként magát jelentette be. Ez a ténymegállapítás azonban iratellenes, mert a tanú ilyen vallomást nem tett, hanem azt vallotta, hogy elsőrendű alperes már eleve kijelentette, hogy másodrendű felperes a 400 dollárt az ő (elsőrendű alperes) nevére, illetve javára teszi le és hogy a tanú a pénz letételekor csupán az elsőrendű alperest kérdezte meg, hogy a dollárösszeg az ő, t. i. elsőrendű alperes javára lesz-e letéve, ellenben másodrendű felperest ez iránt meg nem kérdezte. S. J.-nek a fellebbezési bíróság által elfogadott vallomása helyes tartalmából kiindulva tehát nyilvánvaló, hogy nevezett a letétügylet körül nem járt el a rendes kereskedő gondosságával akkor, amikor nem a dollárösszeget saját és férje nevében letevő másodrendű felperest, tehát a rendelkezésre jogosultat, kérdezte meg a letét rendeltetése felől, hanem a nélkül, hogy tüzetes meggyőződést szerzett volna másodrendű felperes szándékát illetően, elsőrendű alperesnek a maga javára szóló bemondását fogadta el irányadónak. Ezen nem változtat az, hogy az elsőrendű alperes kijelentésénél a másodrendű felperes jelen volt, mert utóbbinak