Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIX. kötet (Budapest, 1927)

Hiteljogi Döntvénytár. silűfcs, hogy az alperesek 1923 decembere előtt ez összeggel a lei­perest megkínálták volna. Azt viszont a felperes beismerte, hogy az 1923 december 6-iki tárgyalást követően az alperesek a felperesi ügyvédnek felajánlották 13.004,000 K lizetését, az azonban megtagadta annak elfogadását. Figyelemmel arra, hogy o!y időben, midőn a pénzérték jelen­tős romlásnak van kitéve, a kár fokozódása elhárításának kötelezett­ségéből folyik, hogy a hitelező, hacsak a részfizetés elfogadása nem jár reá nézve lényeges érdeksérelemmel, az elégtelen összeg­ben felajánlott fizetést sem utasíthatja vissza, hanem azt fenntar­tással részfizetésül elfogadni tartozik: következőleg a felperes a felajánlott összeg tekintetében hitelezői késedelembe esettnek jelent­kezik s így valorizációs igénye ennek erejéig a felajánlás időpont­jától fogva elenyészett. Egyébként azonban a valorizációs kérelem teljes elutasítására irányuló panasz nem alapos. Ugyanis az alperesek annak ellenére, hogy a felperes leiben való fizetéshez ragaszkodott, a vételárhátraléknak magyar koroná­ban jelentkező egyenértékét annak esedékességekor felajánlani s el nem fogadás esetén a felperest oly helyzetbe hozni tartoztak volna, hogy azzal rendelkezhessék, ennek azonban csak elkésve, mintegy felére csökkent értékű koronával s a fennt érintett tény­állás szerint még névértékben is elégtelen összeg felajánlásával kívántak eleget tenni. Az időközi pénzromlásból folyó kárért való felelősséget tehát maguktól el nem háríthatják. Minthogy azonban a közismert gazdasági viszonyokból folyóan, oly adat hiányában, hogy a vételárhátralék az alperesek kezén megtartotta volna teljes értékél és viszont a lei értékelésében a világ­paritásbán beállt csökkenésből kétségtelen lévén, hogy a vételár idejében a felperes kezére jutása esetén sem kerülte volna el az értékveszteséget: a kir. Kúria azt találta helyénvalónak, hogy az időközi értékkülönbözetnek csak megfelelő hányada tekintetében állapítsa meg az alperesek felelősségét s ehhez képest — a rész­fizetés felajánlásától fogva annak további érték veszteségét figyel­men kívül hagyva — az alperesek által mai papirkoronában fize­tendő összeget a megtámadott ítélet megfelelő megváltoztatásával 45 millió koronában szabja meg. Az alperesek részben valorizált összegben marasztaltatván, különös méltánylást igénylő ok hiányában a kir. Kúria mellőzte az 1923: XXXIX. tc. éneimében való kárpótlás megítélését a tör­vényes késedelmi kamat helyett.

Next

/
Thumbnails
Contents