Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Hiteljogi Döntvénytár. 5 díj fejében ugyanannyi mai értékű papirkoronát fogadjon el, mint amennyi 1916. évi értékűi koronában nyugdíja megállapíttatott. E döntésnek nem áll útjában az a körülmény, hogy a magánalkalmazottak nyugdíjának szabályozása tárgyában törvényjavaslat készült; mert ez csak célszerűségi szempont lehetett a határozathozatalnak felfüggesztésére akkor, amikor e szabályozás a közel jövőben várható volt; de most, amikor e szabályozásnak a közel jövőben való bekövetkezésére való kilátás háttérbe szorult, nem szolgálhat okul arra, hogy az illetményeikre rászorult nyugdíjasok igényei a bírói döntés elől továbbra is elvonassanak és hogy a bíróság azok fölött a jelenleg érvényben lévő előlemlílett általános jogszabályok alkalmazásával már most ne határozzon. Nem sértett tehát jogszabályt a fellebbezési bíróság, midőn a nyugdíj átértékelésére irányuló keresetet elutasíthatónak nem találta. Minthogy pedig a fent kifejtettek szerint a nyugdíj összegének a nyugdíjazáskor történt megállapítása a jelenlegi viszonyok között nem lehet irányadó, törvényes szabályozás hiányában az alapjára nézve nem vitás szolgáltatásnak mértékét érvényben lévő jogszabályaink szerint a bíróságnak kell megállapítani; a bíróság pedig e megállapításnál a Pp. 271. §-a értelmében minden körülmény figyelembevételével legjobb belátása szerint jár el. E döntésnél a kir. Kúria figyelembe vette azt az általánosan ismert tényt, hogy senkinek sem sikerült vagyonát és jövedelmét teljes 100% erejéig valorizálva megmenteni és így a teljes aranyérték megállapítása felperesi az alperessel szemben aránytalan haszonhoz juttatná; hogy felperesnek 1916 július 1-én történt nyugdíjazásakor sem volt már a magyar korona teljes aranyértékű, hanem 100 K-nak zürichi árfolyama 65 65 svájci franknak felelt meg; hogy — habár nem alperes nyugdíjintézetének — hanem a perben álló és nyugdíjfizetésre köteles alperesnek vagyoni képessége az irányadó és habár köztudomású, hogy a jelzálogkölcsönök nyújtásával foglalkozó alperes sem menthette meg teljesen vagyonát a pénz értékromlásának hátrányaitól, alperes sem a fellebbezési bíróság ítélete, sem a tárgyalási jegyzőkönyv és mellékletei szerint nem kért ténymegállapítást arra nézve, hogy vagyoni helyzeténél fogva a valorizált nyugdíjak fizetésére képtelen ; hogy felperes beteges, jövedelemmel és számottevő keresettel nem bíró egyén; apai öröksége anyja haszonélvezetével van terhelve és hogy ekként közel húsz évi szolgálata után járó nyugdíjára rá van utalva. Ezeknek a körülményeknek figyelembevételével a kir. Kúria eltérően a fellebbezési bíróság túlságosan alacsony megállapításától, felperes nyugdíját havi 60 aranykoronában találta megállapíthatónak, mint amely összeg felperes megélhetéséhez való