Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVII. kötet (Budapest, 1925)

Hileljogi Döntvénytár. közt fennállott alkalmi egyesülésből folyóan a KT. 62. §-a értelmében a felperes az alperestől csak számadásadásál s az annak. eredményéhez képest őt megillető részesedés kiadását követelheti. Kétségtelen ugyan, hogy amennyiben az alperes az ügylet lebonyolításánál hűtlenül vagy gondatlanul járt el, az ebből bekövetkezett kárért felel, azonban a felperes keresete nem erre irányul, tehát a felperesnek a számadással szemben az alperes állítólagos mulasztására alapított kifogásai nem vehetők figyelembe. Egyebekben csak az bírálandó el, hogy van-e helye és mennyiben a felperest nem vitásan megillető 71,528 31 márka követelésvalorizálásának ? Ebben a kérdésben azonban a kir. Küria érdemlegesen nem dönthetett, mert a fellebbezési bíróság a tényállást kellően nem tisztázta. A nem vitás tényállás szerint az alperes 1922. évi január hó 9. napján értesült arról, hogy a Sch. cég a számadás eredményéhez képest mutatkozó összeget a Beyr. Staatsbankba az ő javára befizette. Mint az ügylet lebonyolításával megbízott társnak kötelességében állott a felperesnek már előbb kifejezett kívánságához képest a neki járó összeg átutalása iránt intézkedni, vagy amennyiben ez lehetséges nem volt, az összegnek a bankhoz történt befizetéséről a felperest értesíteni, mert az a védekezése, hogy a felperes hozzájárult ahhoz, hogy a vevő ellen megindítandó per eldöltéig ez az összeg letétként maradjon a bankban, a meg nem támadott tényállás szerint valótlannak bizonyult. A fellebbezési bíróság megállapította ugyan s ez a megállapítás nincs megtámadva, hogy az alperes a felperest illető öszszegnek a felperes rendelkezése alá bocsátása tekintetében nem intézkedett; nem tisztázta azonban a tényállást arra nézve, hogy az alperes a bankba történt befizetéséről a felperest értesítette-e és mikor és hogy kellő időben történt értesítés esetén a felperesnek módjában állott volna-e az őt megillető összeg feletti rendelkezés s ha nem állott módjában, mi volt ennek oka. Az alperes a perben idevonatkozólag azzal védekezett, hogy a Németországban akkor fennállott törvényes rendelkezések'folytán a márka összeget Németországból sem kiutalni, sem ott a felperes szabad rendelkezésére bocsátani nem volt lehetséges. A fellebbezési bíróság ezt a kérdést sem tisztázta. Már pedig, amennyiben Németországban olyan tiltó rendelkezések voltak érvényben a 95,371 82 márka befizetésekor, amelyek lehetetlenné tették azt, hogy a felperes az őt megillető öszszeg felett szabadon rendelkezzék és ezek a rendelkezések érvényben maradtak a márka teljes elértéktelenedéséig, úgy nyilvánvaló,, hogy az alperest az átutalás, illetőleg az értesítés elmulasztásából