Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVII. kötet (Budapest, 1925)

Hiteljogi Döntvénytár. ?,9 ha a fellebbezési bíróság alperes jövendőbeli kötelezetlségét nem puszta megállapítási kijelentéssel, hanem teljesítésben marasztaló rendelkezéssel határozta meg: a kir. Kúria alperest, a minden irányban alaptalan.felülvizsgálati kérelmével elutasította. Vasút felelőssége lopásból eredő hiányért, az erre visszatérítendő fuvardíj és a kártérítés pénzneme. 39. /. Vasút felel a nyitott kocsin való fuvaro­zás közben elkövetett, nem is feltűnő lopásokból eredő hiányért. — //. Az elveszett árúra eső fuvardíj ugyan­azon pénznemben térítendő vissza, amelyben a fel­adó azt fizette. — ///. A kártérítés pénznemére a tel­jesítés helyén érvényes jogszabály alkalmazandó. (Kúria 1925 febr. 10. P. VII. 4218/1924. sz.) Indokok : A tényállás szerint az 1922 január 21. és 22. napján Korompa (Csehszlovákia) állomáson Ózdra (Magyarország) feladott, nyitott vasúti kocsik­ban fuvarozott H waggon kereseti kokszszállitmány a Csehszlovák vasúti vona­lon elkövetett lopásokból eredő, a W/a—W/k) alatt csatolt tényáiladéki jegyző­könyvekben részletezett 24.646 kg hiánnyal érkezett meg Hidasnémeti határ­állomásra. A fellebbezési bíróság azzal, hogy e hiány tekintetében az alperes kártérítési felelősségét a N. E. 27., 30., 34. cikkei értel­mében megállapította, nem sértett jogszabályt, mert az árúnak a fuvarozás tartama alatt lopás folytán bekövetkezett elveszése az állandóan követett bírói gyakorlat értelmében nem sorolható a nyitott kocsin való fuvarozással járó veszélyek közé, még akkor sem, ha a lopások apránként követtetnek el és ha az ekként elő­állott hiány nem feltűnő is: súlytalan tehát az alperesnek az a felülvizsgálati panasza, hogy a fellebbezési bíróság helytelenül minősítette a kereseti árúszállítmánynál az egyes waggonokban az A) alatti jegyzék tartalma szerint mutatkozó súlyhiányt fel­tűnő nagynak. A N. E. 34. cikke értelmében a vasút a nyújtandó kártérí­tés keretében visszatéríteni tartozik az elveszelt árúért kifizetett fuvardíjat. Pénzbeli követelések tekintetében a visszatérítés fogalmából folyik az, hogy a visszatérítésre kötelezett fél a visszatérítés tár­gyát ugyanabban a pénznemben köteles a másik félnek kiadni, amelyben azt attól megkapta. Minthogy pedig a tényállás szerint a felperes az elveszett árúmennyiségre eső fuvardíj fejében a feladáskor 1850 91 effektív cseh korona összeget fizetett az árút fuvarozás végett átvevő cseh-

Next

/
Thumbnails
Contents