Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVII. kötet (Budapest, 1925)
Hiteljogi Döntvénytár. Valorizálás megtagadása. 2. Lánckereskedés miatt a felperes által alpereseknek adott, ezektől visszajáró vételárelőleg valorizálása megtagadtatott azzal a megokolással, hogy a valorizálás kártérítés, már pedig tiltott ügyletből ilyen követelést érvényesíteni nem lehet. (Kúria 1924 dec. 18. P. VII. 2062/1924. sz.) Indokok: Helyesen vonta le a fellebbezési bíróság következtetésként azt, hogy I. J. az ennek a vételnek tárgyául szolgáló faárukat a fogyasztóhoz való juttatás végett nem szükséges közbenső kereskedéssel drágította rés ezzel a 3678/1917. M. E. számú rendelet 27. §-ába és az 1920: XV. tc. 1. §-ának 4. pontjába és 4. §-ába ütköző árdrágító visszaélést követett el. A peresfelek között létesült ügyletet a fellebbezési bíróság tévesen minősítette engedményezésnek, mert nem vitás, hogy felperes a 230,000 K-t vételárelőleg fejében fizette az alpereseknek abból a célból, hogy az alperesek által az I. J.-fel kötött vételi ügyletnek ő is részese legyen. Ekként a felperes bekapcsolódott abba az ügyletbe, amely — a fentiek szerint — tiltó törvénybe ütközik. Alaptalan a felperesnek az ügyletből kifolyólag alpereseknek szolgáltatott összegből az azok kezén maradt készpénz összegének valorizálása iránt előterjesztett kérelmével történt elutasítása miatt emelt panasz is, mert a követelés valorizálása lényegileg a kártérítés tekintete alá esik, már pedig a bírói gyakorlat szerint tiltó törvénybe és a jó erkölcsökbe ütköző ügyletből kifolyólag sem kártérítés, sem teljesítés nem követelhető. = L. Hitelj. Dtár XVII. k. 128. sz. a. közölt P. VII. 219/1904. sz. és a köv. 3. alatt közölt esetet. A valorizálás nem kártérítés a szónak jogi, technikus értelmében, mert aki pénzét abban az értékben kapja vissza, amely értéke volt a pénznek annak szolgáltatásakor, csak annyit kap, mint amennyit adott. — L. dr. Frigves Béla «A pénztartozások átértékelése)) c. cikksorozatát a Jogt. Közi. 1923. Valorizálás megtagadása. 3. Felperes által hatóságoknál való illetéktelen eljárásra adott összeg valorizálása megtagadtatott, mert az eredeti állapot ugyan helyreállítandó, de a valorizálás kártérítés, ilyen pedig jó erkölcsbe ütköző ügylet alapján nem követelhető. (Kúria 1924 dec 12. P. VII. 3095/1924. sz.) Indokok: A felperes a visszakövetelt összeget hatóságoknál való illetéktelen eljárás céljára adta a másodrendű alperesnek. Téves azonban a fellebbezési bíróságnak ezen az alapon