Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XVI. kötet (Budapest, 1924)

ttíteljogi Döntvénytár. különösen a meghosszabbított közvetítési megbízatásnak az eddi­giektől eltérő új tárgyakra is történt kiterjesztése mellett s a felek­nek ennek következtében szükségessé vált további összehozása és a tárgyalások megszakadt fonalának újból való felvétele iránt többé semminemű közvetítői tevékenységet ki nem fejlett, hanem a-jog­ügylet a vevő fél önkéntes jelentkezésére és a közvetítői szerző­dés hatálytalanná válla után felvett és lefolytatott tárgyalás alap­ján létesült; a per most részletezett adatainak a Pp. 270. §-ában meghatározott szabad mérlegelésével alaki jogszabálysértése nél­kül állapította &zl meg a fellebbezési bíróság, hogy a vételi ügy­let nem a felperes közvetítői tevékenységének az eredménye, s hogy az eredelileg a felperes összehozása alapján felvett, de ered­ményre nem vezetett tárgyalásnak utóbb a felperesnek minden közvetítési tevékenysége nélkül s a felek részéről önként történt felvétele s a közvetítői szerződés hatálytalanná válla után történt lefolytatása és ennek eredményeként a szerződés létesítése között az okozati összefüggés meg nem állapítható. Ebből folyólag pedig, valamint' annálfogva, hogy a záros határ­időhöz kötött közvetítési szerződésnek magának is csak az lehet a helyes értelmezése, hogy a záros határidőhöz kötött közvetítői tevékenység maga ez alatt a záros határidő alatt sikerre is vezes­sen s a szerződésnek a záros haláridőn túl történt megkötése esetén a közvetítő* a közvetítési díjat sikerrel csak abban az eset­ben követelheti, ha bizonyítja, hogy az ügyletnek a záros időben létre nem jöttét a díjat igérő fél hibája, mulasztása, vagy szán­dékos — s az ő kijátszására irányult eljárása — idézte elő, ezt azonban az alsóbb bíróságok előtt a felperes nem is állította, a felülvizsgálat során tett ez az új előadása pedig a Pp. 535. §-a alapján figyelembe nem vehető ; mindezeknél fogva alaki és anyag­jogi jogszabály sértése nélkül állapította azt meg a fellebbezési bíróság, hogy a felperes sikerre nem vezetett, s a közvetítési megbízás hatálytalanná válása után létesült szerződéssel okozati összefüggésben nem álló közvetítői tevékenységeért a szerződési­leg kikötött közvetítési díjat jogszerűen nem követelheti. Miért is az alaptalan felülvizsgálati kérelem elutasítandó volt. = V. ö. Hitelj. Dlár II. 67., 68.; III. 24., 133.; IV. 27.; V. 77., 142. VI. 15., 24., 25., 26., 65., 106., 165.; VII. 7., 125., 185.; VIII. 16., 37., 79., 167.; IX. 24., 48., 67.. 82., 83., 108., 122.; X. 79., 172.; XI. 52., 53., 123., 124., 125., 151.; XII. 58., 138.; XIII. 2., 13., 14.; XIV. 41.; XV. 53. számú esetekkel és jegyzeteikkel. 38. Ha oly hiányok forognak fenn, amelyek az árú megérkezésekor, rendes üzleti kezelés mellett fel nem ismerhetők: akkor az árleszállítási igény érvé-

Next

/
Thumbnails
Contents